Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírek

Hőálcát készítettek grafénból

A filmszerű anyaggal bevont tárgy úgy jelenik meg a hőkamera keresőjében, mintha a hőmérséklete a környezetével lenne megegyező.
A rugalmas anyag több fő rétegből áll, ezekből a külső készült több egymásra fektetett grafénlapból, azaz egyetlen szénatom vékonyságú anyagokból. A belső réteg arannyal bevont hőálló nylon. A két réteg közé pedig folyadékkal átitatott polietilént tesznek, amelyben töltéssel rendelkező molekulák úszkálnak.

Normális esetben a grafén nagyszerűen átadná a mögötte lévő test hőjét, és ha csak ebbe bújnánk bele, akkor a hőkamerán pontosan látszódna a testünk minden szeglete. Egy kis elektromos áram azonban csodákat tud művelni, ennek hatására a polietilénben lévő molekulák ideiglenesen a grafénba ágyazódnak, és másodpercek alatt csökken az áthaladó infravörös sugárzás.

Laboratóriumi tesztekben sikeresen elrejtették az anyaggal egy emberi tenyér hőkibocsátását, amint az a képen is látható, és a kísérleti alany keze a hőkamerás képen egész jól beleolvadt a környezetébe. Az anyag a fejlesztés aktuális stádiumában 25-38 Celsius-fok között működik, tehát a körülbelül 36 fokos emberi test kiválóan elrejthető a segítségével, még egy kis láz is belefér.
Ennek biztosan nagy hasznát vennék a hadseregek az éjjeli bevetéseken, és műholdak hőpajzsaként is felhasználható lehet az új anyag, hogy kivédjék vele a Nap káros hőjét.
(The Guardian)  

index.hu/tech/2018/06/28/hoalcat_keszitettek_grafenbol/

2018.06.29 09:48:18   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet