Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírek

Hogy mire lesznek jók az önvezető autók? Hát szexre!

Az Annals of Tourism Research szaklapban januárban megjelenő tanulmányt két brit kutató jegyzi, Scott Cohen a Surrey-i Egyetemen turizmussal, Debbie Hopkins pedig az Oxfordi Egyetemen közlekedéssel foglalkozik. A közös kutatásukban azt vizsgálták, hogy az önvezető autók elterjedése hogyan fog hatni a városi turizmusra.

Hát úgy fog hatni, mint általában is az autós közlekedésre: kevesebb lesz az emberi sofőr, így például a taxis is. A kutatók szerint azzal, hogy a cégeknek nem kell majd sofőrre költeniük, több forrás jut az utazási élményre, például tágasabb utastérre, nagyobb kényelemre – megjelenhetnek például a taxikban a masszázsfotelek vagy az ágyak.

 

Tehát az autókban nem lesz sofőr, csak az utasok és egy ágy – innen már nem nehéz belátni, miért gondolják a kutatók, hogy az önvezető taxik lehetnek a szexhotelek méltó utódai. Ez pedig fellendítheti, de legalábbis átalakíthatja a szexturizmust is.

A kutatók szerint valószínű, hogy az önvezető taxikba kamerák fognak kerülni, éppen azért, hogy ne lehessen bennük a prostitúciót tiltó országokban ilyen szolgáltatást kínálni vagy például drogozni. Ez viszont a várakozásaik szerint nem fog igazán nagy visszatartó erőt jelenteni, mert az ebben érdekeltek rövid úton meg fogják hekkelni ezeket a megfigyelőrendszereket, minderre pedig a hatóságoknak is fel kell készülniük. Na meg arra is, hogy az önvezető autók távirányított bombákként a terrorizmus új formáit is elhozhatják.

Az, hogy az önvezető autók mit fognak látni-hallani, illetve milyen más érzékeny adatokat gyűjtenek, gyűjthetnek majd az utasaikról, persze a szexuális vonatkozáson túl is fontos kérdés, és bizonyára sok jogi vitát fog még szülni, mire az önvezető autók valóban elterjednek – ez az optimistább szakértők szerint már akár egy évtized múlva megtörténhet.

https://index.hu/techtud/2018/11/13/hogy_mire_lesznek_jok_az_onvezeto_autok_hat_szexre/
 

2018.11.13 19:24:42   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet