Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírek

Az Országgyűlés a békéltető testületek reformját tárgyalja

Az eltelt idő ugyanakkor nemcsak jó gyakorlatok kialakítására volt elegendő, hanem a szabályozás újragondolását is szükségessé tette.

A társadalmi környezet, a vállalkozói környezet és maga az igazságszolgáltatás is megváltozott az elmúlt húsz évben. Az új polgári perrendtartás bevezette a professzionális perlekedés, így tárgyalóterembe a fogyasztó legfeljebb akkor juthat be immáron, ha ügyvédi képviseletről gondoskodik.

Meg kell barátkozzunk azokkal a jelenségekkel is, hogy egyre többet vásárolunk az interneten keresztül nem csak a számítógépünket, hanem okos készülékeinket is használva személyes adatinkkal fizetve. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a fogyasztói jogviták legfontosabb vitarendezési formájává a békéltető testületek léptek elő, mindezt persze maga után vonja azt is, hogy a békéltető testületeknek is lépést kell tartaniuk ezekkel a kihívásokkal.

Ha elvárjuk a legnagyobb országos kereskedelmi hálózatoktól azt, hogy fogyasztóvédelmi szaktudással rendelkező munkatársakkal rendelkezzenek, akik a békéltető testületek előtt folyó eljárásokban is eljárnak, akkor elvárhatjuk a békéltető testületektől is azt hogy ne csak helyi, hanem akár országos szinten is egységesen ítéljenek meg hasonló vagy ugyanolyan ügyeket. Jogos elvárás az is, hogy magasabb szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező szakemberek üljenek a felekkel szemben a tárgyalóasztalnál is.

Az Országgyűlés által a napokban tárgyalt, a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosításáról szóló T/6343 számú előterjesztés alkalmas arra, hogy a békéltető testületek szabályozásának reformját elindítsa és egy hatékonyabb alternatív vitarendezési eljárást tegyen lehetővé a fogyasztók számára. Kifejezetten üdvözlendő az a kezdeményezés, hogy egységes eljárási szabályzat megalkotására jogosítja fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, amelyre még ezidáig nem került sor.

Tapasztalatból tudjuk, hogy az egységes és ennélfogva kiszámítható döntéshozatal, a magas szintű szaktudás és partneri légkör elengedhetetlen ahhoz, hogy a bepanaszolt vállalkozások és fogyasztók között sikeresen békéltethessünk. A békéltető testületek,- függetlenségük megtartása mellett - a fogyasztóvédelmi intézményrendszer tagjaként hatékonyabban tudnak fellépni a jogsértő, fogyasztókat átverő vállalkozásokkal szemben is. A beterjesztett jogszabálymódosítás ebbe az irányba kívánja megtenni az első lépéseket - mondta Dr. Hajnal Zsolt, a Hajdú-Bihar megyei Békéltető Testület és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke. 

2019.06.12 20:42:19   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet