Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Több mint 200 tonnával csökkentette CO2 kibocsátását a cég
 
Műholddal zöldült a Coca-Cola Magyarország
 
A Coca-Cola Magyarország GPS nyomkövetők bevezetésével több, mint 200 tonna szén-dioxid kibocsátásával csökkentette ökológiai lábnyomát. A 330 autó felszerelésének kezdeti tapasztalatai alapján ugyanis a flotta 10 százalékkal kevesebb kilométert futott az első hónapokban, mint előtte, jelentősen csökkentve ezzel a járművek károsanyag kibocsátását.
A Coca-Cola Magyarország 300 kisáruszállítójába és 30 teherautójába telepített már GPS flottakövető rendszert a Secret Control GPS Kft., míg további 140, szerződéses partner autóját egy hónapon belül kapcsolják be a hálózatba.
Azzal, hogy a cég még pontosabban tervezheti meg a szállítások útvonalát, a flotta jelentősen kevesebb kilométert tesz meg, ami természetesen kevesebb szennyezőanyag kibocsátást jelent − ismertette a projektet a cég országos flottamenedzsere, Szőnyi Botond.
Az első két hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművek a bevezetést követően – azonos feladatmennyiség mellett – 10 százalékkal kevesebbet futottak mint előtte. A Coca-Cola Magyarország most felszerelt autói átlagosan 40 ezer kilométert futnak egy évben. Ha ennek a mennyiségnek a 10 százaléka – 4 ezer kilométer – megtakarítható, az ugyanennyivel kevesebb kipufogógázt is jelent. Ez,tekintettel a valamivel több, mint 13 millió kilométeres futásra, amit a Coca-Cola autói összesen évente teljesítenek, két-háromszáz tonnával kevesebb kibocsátott szén-dioxid, ami a kipufogó gáznak ráadásul csak az egyik összetevője.
Szőnyi Botond elmondta, az új Webbase rendszer az ökológiai lábnyom csökkentésén túl jelentősen növelte a munka hatékonyságát is, hiszen a járművek az optimális útvonalon végzik munkájukat.
2010.06.29 14:49:58   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet