Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Újabb százmilliós adócsalást leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség
A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala adócsalás bűntette elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy baranyai cég vezetői ellen.
 
A társaságot 2008. nyarán – minden bizonnyal adóelkerülés céljával – hozták létre olyan személyek, akik a nyomozóhatóság számára korábbról ismertek voltak hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén. 
 
A gazdasági társaság a megalakulását követően több dél- dunántúli vállalkozás részére állított ki számlákat építőipari jellegű munkákról. A bevételeit terhelő adófizetési kötelezettségének azonban nem tett eleget, ily módon közel 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben.
 
A nyomozóhivatal egy időben hat helyszínen végzett házkutatást és lefoglalást, amelyek eredményeképpen a bűncselekmény bizonyítására alkalmas okmányok kerültek elő.
 
A bizonyítékok értékelésével felvetődött a gyanúja annak, hogy a gazdasági események nem valósultak meg, vagyis az „állítólagos” munkákat megrendelő cégek nem létező gazdasági eseményekről kiállított hamis számlákkal csökkentették az egyéb (legális) bevételeikből fizetendő ÁFÁ-t. E körülmény bizonyítása a nyomozás további feladata.
 
A vámnyomozók az érintett cég vezetőit a gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték, ezért őrizetbe vételükre nem került sor. Valószínűsíthető, hogy az eljárás során a gyanúsítottak köre tovább fog bővülni.
 
 
 
2010.05.06 12:27:09   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet