Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Lezárta a MÁV Biztosító ügyben a nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség
A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága 2008. április 10-én nyomozást indított a MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnöke, korábbi elnök-vezérigazgatója, és társai ügyében sikkasztás bűntett, valamint pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
 
Az előzetesen beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a MÁV ÁBE bankszámlájáról az elkövető több alkalommal részletekben mindösszesen 358 millió Ft., majd ezt követően színlelt szerződés alapján egy összegben 666 millió Ft pénzösszeget – összességében több 1 milliárd forint – utalt át egy budapesti székhelyű betéti társaság hazai pénzintézetnél vezetett bankszámlájára. Ezen utóbbi összeg, a pénzösszeg eredetének leplezése céljából még ugyanezen a napon tovább utalásra került az egyesület vezetője és egy hozzá köthető személy hazai magánbankszámlájára.
 
Az ügyben felmerült nagy értékű budapesti ingatlan értékesítéshez kapcsolódó 358 millió Ft vételár tekintetében az eladó - magyar állampolgárságú - személyek, annak érdekében, hogy az ingatlan értékesítéssel összefüggő adófizetési kötelezettségüket elkerüljék, fiktív kölcsönügylet alapján offshore cégek és más tagállamban vezetett pénzintézeti bankszámlák közbeiktatásával megpróbálták a bűncselekményből származó pénzösszeg eredetét leplezni, az összeget további nyereség érdekében magáncélra fordították.
 
A nyomozás során beszerzett adatok alapján megállapítottuk, hogy a korábbi elnökvezérigazgató családtagjai, személyes ismerősei és érdekeltségi körébe tartozó cégek igénybevételével vonta ki az egyesület vagyonából a fentiekben említett összeget
 
A MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnökét  666millió forint elkövetési értékre sikkasztás bűntett,és az ezzel összefüggésben elkövetett pénzmosás bűntett, valamint 24 millió forint értékű csalás bűntett,  és 481 millió forint értékű hűtlen kezelés bűntett elkövetésével gyanúsítjuk.
 
Az eljárás során további 5 személy került bevonásra gyanúsítotti minőségben csalás bűntett, sikkasztás bűntett, hűtlenkezelés bűntett és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
 
A beszerzett bizonyítékok megalapozták a 6 fő gyanúsított őrizetbe vételét, melyek közül az illetékes bíróság 5 gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. Jelenleg már csak aMÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnöke áll kényszerintézkedés hatálya alatt.Nevezett2009. 03. 12-ig volt előzetes letartóztatásban, ekkor azonban befizette a Budai Központi Kerületi Bíróság által meghatározott óvadékot, így szabadulása óta lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll a mai napig.
 
Az eljárás során a bíróság zár alá vett egy hatóságunk által biztosítási intézkedésként lefoglalt 6 millió forint értékű ingatlant, valamint 10 bankszámlát a rajtuk szereplő összesen mintegy 371.000.000,- forint erejéig. Biztosítási intézkedésként foglalt le hatóságunk további bankszámlákat is, amelyek feloldását követően 666 millió forint visszautalásra került az Egyesület részére a biztosítóval szemben fennálló követelések kielégítése érdekében.
 
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a Hitelintézeti Felszámoló Közhasznú Társaság vezetője az általuk bűncselekményre utaló esetekről számos alkalommal tájékoztatták nyomozó hatóságunkat, illetve több esetben tettek feljelentést. A nem hatáskörös bűncselekmények esetében továbbítottuk azokat az illetékes nyomozó hatóság részére. A hatóságunk hatáskörébe tartozó ügyekben a nyomozások elrendelésre és lefolytatásrakerültek,eredményüknek megfelelően a szükséges gyanúsítások megtörténtek.
 
Az ügy iratait a nyomozó hatóság 2010. április 8-án vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.
2010.04.14 09:47:58   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet