Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Akció az illegális cigaretta behozatal ellen

 

A Vám- és Pénzügyőrség és a rendőrség közös akció keretében csapott le egy illegális cigaretta behozatalára és értékesítésére specializálódott bűnözői csoportra.
 
A több helyszínt érintő akció apropója egy tavaly elrendelt nyomozás, mely során a pénzügyőr nyomozók 36 millió forint értékű adózatlan cigarettát lefoglaltak, a bűnözői csoport egyik vezetőjét pedig 2009. szeptemberében elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték.
 
Az ügy felgöngyölítése során most sor került a bűnszervezet másik két kulcsfigurájának – egy nyírgyulaji és egy nyírderzsi lakos – elfogására is, akik vélhetően a zöldhatáron csempészett cigaretta felvásárlásához és szállításához szükséges anyagi fedezetet biztosították a láncolatban.
 
A házkutatások során előkerültek különböző bűnözői életmódra utaló és közbiztonságra veszélyes eszközök is, például vipera, nyílpuska, sokkoló, petárdák, betöréshez használható szerszámok, valamint megtévesztésre szolgáló határőrségi feliratok és matricák.
 
A Vám- és Pénzügyőrség a bűnbanda két tagját őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat. Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók jelentős értékű jövedéki termékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettének elkövetésével, melyet a törvény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat.  
2010.04.24 12:28:18   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet