Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Hihetetlen: már a bűnelkövetés tudatosságát is mérni tudják

A neurojog fejlődőben lévő tudománya azt ígéri, hogy különbséget tud tenni az ítélethozatal számára fontos tudatállapotok között.

Agyi képalkotó módszer segítségével immáron megállapítható, hogy az ember tudatában van-e cselekedete során a bűnelkövetésének, írja az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent tanulmányában Read Montague idegkutató és csapata. Úgy vélik, hogy ha az illető bűne kimutathatóan szándékos, akkor súlyosabb büntetést érdemel, mint az, ha a gondatlansága miatt következett volna be az esemény. Habár a kutatók eredményeit még nem használják fel a bírósági eljárások során, de maga a kutatás már bekerül a neurojog tankönyveibe, mivel ez az első neurobiológiai bizonyíték arra, hogy kimutatható különbség van a tudás és a gondatlanság mentális állapota között.

A neurojog egy rendkívül gyorsan fejlődő tudományág, amely az ideg- és a jogtudomány találkozásából született meg.
Montague és munkatársai a kutatás során 40 ember agyi működésének képalkotó vizsgálatát végezték el, és azonosították azokat az agyi válaszokat, amelyek révén megkülönböztethető a figyelmetlen tett, a szándékosságtól.

A vizsgálat során a kutatók az alanyokat arra kérték, hogy döntsenek: hajlandóak lennének-e egy illegális drogokat tartalmazó bőröndöt átvinni a határon. Az eközben készült funkcionális MRI-képek adatait egy tanulási módszerekkel operáló számítógép (ami képes elsajátítani, hogyan lehet az adatokban mintázatokat felismerni) segítségével a kutatók képesek voltak pontosan azonosítani, hogy az illető mikor milyen mértékben volt tudatában az illegális cselekedetnek. Az így szerzett tudás révén pedig a kutatók arra is képessé váltak, hogy előre jelezzék az illető bűnösségét vagy ártatlanságát jelző mentális állapotokat az agyi képalkotó adatok alapján. Azonban a kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy nem szabad a vádlott bűnösségének megállapítását pusztán az agyi adatok osztályozására redukálni.

Montague arra figyelmeztetett, hogy az eredményekkel kapcsolatban még sok kérdés felmerülhet, így korai bármit is megdönthetetlennek beállítani. A kutatás vezetője szerint a további vizsgálódás során a következő kérdésekre keresik a választ: mely neurális körök vannak bevonódva a folyamatba? Hogyan alakulnak a különbségek, ha nem 40, hanem már 4000 ember adatával rendelkezünk? Vannak-e olyan fejlődési zavarok, tudatállapotok, gyógyszerhatások, sérülések, amelyek befolyásolják ezeknek a neurális köröknek a működését?

(MedicalOnline)

2017.03.20 18:14:43   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet