Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Szoros együttműködés az elektronikus jegyrendszer megvalósulása érdekében

Az elmúlt időszak munkafolyamatainak eredményeképpen az elektronikus jegyrendszer bevezetéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ és a szállító Scheidt & Bachmann közösen elfogadta a rendszer bevezetésének aktualizált ütemtervét. Ebben meghatározták, hogy 2017. július 31-éig már az egyik metróállomáson sor kerül egy beléptető tesztkapu-rendszer telepítésére. A BKK több próbaprojekten keresztül szeretné megismertetni a rendszer működését az utazóközönséggel. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratának kapukkal, valamint az egyik HÉV-állomás érvényesítő készülékekkel történő felszerelése.

Ezeken az állomásokon az utasok megismerkedhetnek a különböző készülékekkel és azok használatával, melyek segítségével a BKK tesztelheti is a rendszert. Ezek alapján a két társaság megkezdheti az engedélyezési eljárásokat, valamint az elfogadott és engedélyeztetett prototípusok alapján elindulhat a sorozatgyártás.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Scheidt & Bachmann közötti szoros együttműködés eredményeként a projekt harmadik munkafázisa sikeresen lezárult. A munka során a szerződéses teljesítés mellett mintegy 90 változtatás átvezetését is el kellett végezni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében.

Ezek a változások többek között azért voltak szükségesek, mivel az eredetileg kiírt szerződés nem tartalmazta a 2016 januárjától bevezetett új elektronikus személyi igazolvány (E-szig) használatát a közösségi közlekedésben, továbbá a HÉV és az agglomerációs autóbuszjáratok átadását az állam részére, valamint a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény alapvető módosítását a közlekedési kártyák kibocsátásával kapcsolatosan. Ezeket a változtatásokat a Budapesti Közlekedési Központ a német Scheidt & Bachmann-nal közösen, a fő finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Fővárosi Önkormányzat támogatása mellett hajtotta végre. 

A most lezárt munkafázis rengeteg technológiai megoldást, változtatást és új technikai elem kialakítását és elfogadását is tartalmazta, például a kézi készülékek felkészítése a különböző utazási médiák olvasására, a kártya-regisztrációs folyamatok szoftveres megoldásainak kidolgozása, illetve a rendszer felkészítése az új, elektronikus személyazonosító igazolványok elfogadására. Megtörtént az információbiztonságról szóló törvény időközben megváltozott követelményeinek átvezetése is annak érdekében, hogy az elektronikus jegyrendszer az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön, illetve mindenben megfeleljen a megváltozott hazai jogszabályi előírásoknak. A metróállomások aktualizált, a korábbinál pontosabb utasforgalmi felmérése alapján sikerült véglegesíteni az állomásokra elhelyezendő kapuk darabszámát, melynek alapján megkezdődött a kiviteli tervezés. Megvalósult a különböző jegyellenőrző és érvényesítő készülékek külső megjelenésének véglegesítése is. A munkafázis lezárásával egy időben rendezték a BKK és a Scheidt & Bachmann között fennállt nyitott pénzügyi kérdéseket is.

A további munkafolyamatok során a BKK – és a Scheidt & Bachmann szoros együttműködésben – a rendszer ütemterv szerinti kiépítésén dolgozik annak érdekében, hogy a budapesti utazóközönség számára kényelmes és korszerű rendszert biztosítson.

 

 

 

2017.03.28 13:36:01   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet