Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Nyáron léphet életbe az átvariált dróntörvény

Három éve zajló előkészítés után a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban befejezték a hazai drónszabályozás előkészítését, írja a Népszava. A lap hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a drónok használatát szabályozó rendelettervezet túl van a közigazgatási egyeztetésen, jelenleg a beérkezett vélemények feldolgozása folyik, és az új előírások már július elején életbe is léphetnek.
Januárban még úgy lehetett tudni, hogy három kategóriába osztják a drónokat, ez a jelek szerint finomodott mostanra.

A jogszabálytervezet aktuálisan négy csoportra osztja a pilóta nélküli, távirányítású vagy önvezető repülő szerkezeteket:
I. kategória: 250 gramm alatt nem kötik feltételhez a reptetést, ezek a drónok játéknak minősülnek majd.
II. kategória: 250 grammtól 2 kilogrammig egy online elérhető tanfolyam elvégzéséhez kötik a reptetést.
III. kategória: 2 és 25 kilogramm között már online nyilvántartásba kell venni a drónt, a pilótának vezetői engedélyt kell kiváltania, amihez képzésen kell részt vennie.
IV. kategória: 25 kilogramm fölött, a jelentős közlekedésbiztonsági kockázat miatt szakszolgálati engedély kell a reptetéshez, valamint üzemi és repülési naplót kell vezetni az eszköz légi alkalmassági vizsgálatához.
A Népszava úgy tudja, hogy a rendelet lehetővé teszi új típusú, drónok fogadására alkalmas repülőterek kialakítását is. Emellett – és talán ez lenne a jogszabály egészen előremutató része – egy mobilapplikációt is fejlesztenének, aminek használatával a drónpilóták meggyőződhetnének róla, hogy az adott légtérben engedélyezett-e a drónrepülés. A drónokat üzemeltetők kötelező felelősségbiztosítást is kell kössenek majd járművükre, feltehetően a nagyobb méretű eszközök esetében lesz ez így. 

index

2017.02.15 16:59:26   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet