Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Az EKÁER hiúsította meg az illegális burgonya-bizniszt

 

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 80 tonna jelöletlen burgonyát foglaltak le Újfehértón egy gazdálkodó telephelyén. A burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették.

 

A 2015. január 1-jével bevezetett EKÁER rendszer adatainak elemzésekor egy újfehértói gazdálkodó keltette fel a NAV munkatársainak érdeklődését, akinek adóbevallásában a közösségből származó beszerzései, valamint az EKÁER bejelentései között ellentmondások voltak. A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportja emiatt folyamatosan figyelemmel kísérte az adózó bejelentéseit. A vállalkozás előírásszerűen bejelentette több kamionnyi burgonya érkezését, és rendelkezett a szállítmányokhoz kapcsolódó EKÁER számokkal is. A NAV pénzügyőrei a HU-GO útdíjrendszer nyomvonaladataiból pontosan tudták, mikor érkeznek aznap a járművek a cég telephelyére, és az aznapi utolsó jármű célba érkezése előtt célirányosan közúti ellenőrzést tartottak, ezzel párhuzamosan az adóhatóság ügyeletesei az adott árut érintően feladóként és címzettként megjelölt társaságokat is vizsgálták. Megállapították, hogy az adott szállítmányon ömlesztett formában érkezett 22 tonna burgonya, amely semmilyen minőségi jelzéssel nem volt ellátva, eredete bizonytalan. Az áru eredetének tisztázása érdekében megkeresték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt.

 

A pénzügyőrök lekísérték a szállítmányt a vállalkozás telephelyére, és helyszínre érkező élelmiszerbiztonságot felügyelő ellenőrök a rakományt azonnal zárolták és vizsgálatot kezdtek. A raktár is zárolásra került, ahol a már korábban megérkezett árut tárolták. A burgonya magyar termékké történő átcsomagolása és gyors értékesítése volt a cél, amellyel egyrészt a magyar minőségbe vetett bizalmat játsszák ki, másfelől az áru igazolatlan származása miatt a vásárlók egészségét is károsíthatja.

 

A gyanú beigazolódott, így a kormányhivatal intézkedett a helyszínen lévő 80 tonna burgonya megsemmisítéséről.

 

Az adóellenőrök eközben a teljes körű leltárfelvételt, és a gazdálkodó eddigi tevékenységét vették górcső alá. A vizsgálat jelenleg is tart.

 

2015.04.25 12:41:16   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet