Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

A koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon – mondta el megnyitó beszédében Palkovics László miniszter. Az MI Koalíció első plenáris ülésén megválasztotta a nyolcfős elnökséget, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról.
A Mesterséges Intelligencia nem maga a cél, hanem egy stratégia, egy eszköz a társadalmi-gazdasági céljaink megvalósításához. Az MI koalíció feladata nemcsak az európai szintű előrelépéshez szükséges versenyképes területek beazonosítása, hanem hogy mindenkit felkészítsen Magyarországon a mesterségesintelligencia-alapú megoldások elfogadására – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az első plenáris ülésen. Majd hozzátette: az MI koalíció különböző problémakörök megvitatásához és a széles körű együttműködési lehetőségek megteremtéséhez biztosít fórumot, amelyben a kormány jogalkotási folyamatok felgyorsításában nyújt segítséget.

Mély meggyőződésem, hogy Magyarország a technológiai újítások terén már eddig is sokat adott és a jövőben is sokat tud adni a világnak. Ha egy vállalkozás, egy kormányzat vagy akár egy nemzetgazdaság jó ütemben és jó logikában kezd el foglalkozni egy olyan horderejű technológiai és üzleti innovációval, mint a mesterséges intelligencia, akkor esélyt teremt magának, hogy évtizedes hátrányt dolgozzon le – vagy évtizedes előnyt szerezzen versenytársaival szemben – emelte ki Jakab Roland, a Koalíció elnöke.

Az MI Koalíció nyolcfős elnökségének tagjává választották Dr. Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara (MKIK) elnökét, Hetényi Márkot, az MKB Digitális stratégiai vezérigazgató-helyettesét, Szigeti Ádámot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárát, Kishonti Lászlót, az AImotive Zrt. vezérigazgatóját, Böszörményi-Nagy Gergelyt, a Design Terminál ügyvezetőjét, Laufer Tamást, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSz) elnökét és Dr. Charaf Hassant, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének vezetőjét.

A plenáris ülésen hat szakmai munkacsoport létrehozásáról döntöttek a tagok: az MI stratégia kidolgozására, technológia és biztonsági témakörben, adatipar és adatvagyon, szabályozási és etikai keretek, alkalmazások és piacfejlesztés, nemzetközi kapcsolatok, valamint az oktatás és tudatosítás témakörében.

Az MI Koalíció 124 alapító tagjának listája:

https://digitalisjoletprogram.hu/hu/tartalom/mesterseges-intelligencia-koalicio

mti

2018.11.29 17:03:29   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet