Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Az egész országra kiterjesztik a közbiztonsági mintaprogramot

A kormány múlt heti ülésén úgy döntött, július 1-jétől az egész országra ki kell terjeszteni az eddig az öt északkeleti megyében már sikerrel működő közbiztonsági mintaprogramot - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter.

Mint mondta, a mintaprogram kiterjesztése 2 milliárd 287 millió forint többletet igényel, ezt megszavazta a kormány, a rendőrség pedig december 31-éig megkapja a pénzt.

Emlékeztetett: a 24 órás rendőri jelenlétet biztosító mintaprogramot tavaly az ország öt északkeleti megyéjében vezették be, és 2014 első felében is folytatódhatott a program. A rendőrség konferencián értékelte a mintaprogram eredményét, azt jónak ítélte, és az állampolgárok és az önkormányzatok pozitív visszajelzései alapján úgy döntöttek, kiterjesztik azt a többi megyére is.

Pintér Sándor kérdésre válaszolva elmondta: a mintaprogram december 31-én véget ér, de a terv az, hogy "általános rendőri feladatként" tovább folytatódjon, az ehhez szükséges költségvetési forrásokat a költségvetési törvényben kell tervezni.

A belügyminiszter utalt arra, hogy amikor azt mondja, az országban rend van, az egyfajta általánosítás, de mint mondta, azt ígéri, egyre kevesebb bűncselekmény lesz és az európai átlagnál nagyobb lesz a közrend, közbiztonság.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány - aki egy június 25-ei konferencián már beszélt a mintaprogram kiterjesztéséről - a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, a közrend, közbiztonság megítélése szempontjából alapvető jelentőségű, hogy milyen a közterületek rendje.

Mint mondta, a programot abban az öt megyében indították el, ahol "a leghangsúlyosabbak" voltak a bűnügy-közbiztonsági problémák. Jelezte: nemcsak az állampolgárok, önkormányzatok vélik úgy, hogy javult a közbiztonság az érintett megyékben, azt a statisztika is alátámasztja.

Az öt megyében 15,1 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint korábban, a lopások és betöréses lopások száma 19,5 százalékkal csökkent, a gépkocsilopások száma 27,7 százalékkal, ugyanakkor például az ittas járművezetések felderítése 37 százalékkal növekedett. Közel 11 ezer embert fogtak el bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
fotó: Árvai Károly

A program július 1-jével elindult és Magyarország mind a 3154 települését érinti, a helyi rendőri szervek és a körzeti megbízottak munkáját a területi rendőri szervek közterületi állománya és a Készenléti Rendőrség bevetési állománya segíti, de bevonják a munkába a polgárőröket is. A programokat, ellenőrzési útvonalakat a helyi sajátosságokra figyelemmel alakítják ki és folyamatosan alakítják azokat a változásokhoz.

Jelezte: a feladat miatt keletkező túlszolgálatot pénzben váltják meg, a 2,3 milliárd forint 70 százalékát személyi, 30 százalékát dologi kiadásokra fordítják.


 

2014.07.14 20:09:07   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet