Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Százhetvenhét településen építenek ki kamerarendszert

Százhetvenhét településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert a következő hónapokban, 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Tállai András elmondta, a pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit. A nyertesek négyötöde tízezernél kevesebb lakosú önkormányzat, köztük több borsodi település, de a támogatottak között van Budapest VIII. kerülete, Gyula, valamint több megyei jogú város is.

Az államtitkár jelezte: a települések átlagosan tízmillió forintot kapnak.

A VIII. kerület kiemelt összegű támogatást - 220 millió forintot - kap. A nyertes budapesti városrészek között van még az I., a VI., a X. és a XX. kerület. A listán szerepel két Balaton-parti város is: Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő, előbbi hatmillió, utóbbi tízmillió forintos támogatással.
 

A térfigyelő kamerarendszer kiépítésére kiírt pályázatra 2170 önkormányzat jelentkezett, több mint 21 milliárd forintos támogatási igénnyel. A pályázatok értékelésében részt vett az ORFK, véleményezte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József is, a döntést pedig Pintér Sándor belügyminiszter hozta meg.

Tállai András hangoztatta: a kormány számára a jövőben is különösen fontos lesz a közbiztonság javítása, erősítése, feltételeinek a javítása. Az elmúlt években nagyot léptek előre azzal, hogy az önkormányzatok pályázhattak a közbiztonság javítását célzó programjaik megvalósítására. Térfigyelő kamerákra például 2012-ben, 2013-ban és idén összesen 318 önkormányzat nyert mintegy 2,5 milliárd forintot.

Bíznak abban, hogy az érintett településeken javul majd az ott élők biztonságérzete, jelentősen csökken a bűncselekmények száma, és a rendőrség munkáját is nagyban segítik majd a térfigyelőrendszerek.

Az önkormányzatok a kamerarendszerek kiépítéséhez százszázalékos támogatást kapnak, és a forrásokat az államkincstár egy összegben utalja át a szerződéskötés után az önkormányzatoknak, amelyeknek szigorú elszámolási kötelezettségük van.

Amennyiben ebben az évben sikerül még további forrásokat szerezni erre a célra, akkor nem kell újra pályázniuk az önkormányzatoknak, hanem a korábbi pályázók térfigyelő programjait támogatják.

Lesznek olyan települések, amelyek utcáin már a nyár végén megjelenhetnek a térfigyelő kamerák, míg más önkormányzatoknál - ahol közbeszerzési eljárást kell kiírni - ősszel vagy akár még később várható a kamerarendszerek telepítése - mondta az államtitkár.

Az önkormányzati feladatkör és az önkormányzati rendszer felügyelete teljes egészében a Belügyminisztérium feladat marad a továbbiakban is.

2014.06.05 15:37:42   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet