Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Konferencia az emberkereskedelem áldozatainak segítéséről

A társadalom moráljának, az erkölcsöknek kell megváltoznia ahhoz, hogy az emberkereskedelmet vissza lehessen szorítani - mondta a Belügyminisztérium keddi konferenciáján a tárca közigazgatási államtitkára, Felkai László.

Az államtitkár kiemelte: a szakemberek tudása, lelkiismeretessége, felkészültsége kevés ahhoz, hogy jól működjön az áldozatok segítésének rendszere. Szükség van arra is, hogy az emberkereskedelem áldozatai működjenek együtt a segítőkkel, és a pillanatnyi érdekeik, a gyorsan szerzett pénz ne fordítsa őket szembe azzal, hogy ebből a helyzetből kitörjenek.

A Belügyminisztérium az EU-nál pályázott Az emberkereskedelem európai áldozatainak irányítása és segítése című projekttel, amelynek fő célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális-, illetve munkacélú kizsákmányolás áldozatainak a hazatérésben és a társadalmi visszailleszkedésben.

A projekt részeként kedden konferencia kezdődött a Belügyminisztériumban, hogy a nemzetközi szervezetek és az EU tagállamai ismertethessék az emberkereskedelem áldozatainak támogatásával, irányításával kapcsolatos jó gyakorlataikat.

Az emberkereskedelem a szervezett bűnözés súlyos formája, az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése. Az Európai Unió területén százezreket tartanak fogva akaratuk ellenére, ezért nagyon fontos az emberkereskedelem elleni küzdelem és az áldozatok segítése - mondta a konferenciának küldött videoüzenetében Myria Vassiliandou, az Európai Bizottság emberkereskedelem elleni EU-koordinátora.

Hangsúlyozta, vizsgálni kell az emberkereskedelem okát is, és megjegyezte: az emberkereskedelem "igen nyereséges" bűncselekménytípus, 2,5 milliárd eurós profitot jelent évente az ezzel foglalkozó bűnözőknek.

Felhívta a figyelmet arra, az emberkereskedelem felhasználók, ügyfelek nélkül nem működne. Minden felnőtt vagy gyerek szexuális kizsákmányolása azért történhet meg, mert van rá kereslet, ezért az unió tagállamainak a kereslet csökkentése is feladatuk - jegyezte meg.

A projekt célja a konferencia tájékoztató anyaga szerint "egy nemzetközi áldozatkezelési mechanizmus" kialakítása Magyarország, Belgium és Hollandia között, mivel ez a két ország az emberkereskedelem magyar áldozatainak leginkább érintett célországa.

A projekt várható eredményei szerint az emberkereskedelem áldozatául esett magyar állampolgárok szükségletei, problémái világosabbá válnak, a célországokban tevékenykedő segélyszervezetek és civil szervezetek hálózata, kapacitása felmérhető lesz. Emellett képzési anyagot és honlapot készítenek, amely segítséget nyújthat az áldozatok azonosításában, helyes kezelésében, a szakemberek közötti kommunikációban.

A program célja a rendészeti szervek, hatóságok, nem kormányzati szervezetek és az emberkereskedelemmel foglalkozó szervezetek közötti nagyobb bizalom és jobb megértés kialakítása.

A február 1-jén megkezdett projekt költsége 346 ezer euró (106 millió forint), amelynek 90 százalékát az EU biztosítja.

 

 

2014.06.18 10:07:47   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet