Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Nyolc új térfigyelő kamera Újbudán

Újbuda Önkormányzata nyolc új helyi rögzítésű térfigyelő kamerával bővítette kamerarendszerét. A 11. kerület önkormányzata kiemelten kezeli a közbiztonság kérdését, ezért az elmúlt hónapokban három, a korábbi ciklusokban bezárt Körzeti Megbízott Irodát nyitott újra, melyeket most nyolc vandálbiztos térfigyelő kamera felszerelése követett a kerület több pontján. Őrmezőn és Albertfalván két-két kamerát, Kamaraerdőn pedig négyet helyeztek üzembe az eddigi 49 térfigyelő eszköz mellé.

Az átadón Kocsi István kivitelező tartott rövid műszaki tájékoztatást a kamerák működéséről, azt is kiemelte: azok minden olyan esetben jeleznek, amikor nem képesek képet rögzíteni – így például áramszünet következtében, vagy ha letakarják őket. Az eddig meglévő kameráknak köszönhetően csökkent az illegális szemétlerakók száma a kerületben. A most beüzemelt térfigyelők hatására várhatóan ezek tovább mérséklődnek, hiszen alighogy kihelyezték a kamerákat, már meg is történt az első bejelentés. Az önkormányzat igyekszik ezzel a rendőrség munkáját is segíteni, a beruházástól a bűncselekmények számának csökkenését várja.

 

 

forrás: ujbudaportal.hu

 

 

 

2014.05.19 14:46:02   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet