Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Véget érhet a GPS korszaka

Gőzerővel fejlődik a kínai műholdas helymeghatározó rendszer, a tervek szerint 2020-ra kiépült a globális hálózat, ami a nagyobb pontossága miatt valódi versenytársa lehet az amerikai GPS-nek. Könnyen lehet, hogy lassan kezdhetünk ismerkedni a szóval: BeiDou. A megvalósítás jól halad, októberben két újabb műholddal bővült a rendszer, és november elsején fellőtte Kína az első geostacionárius műholdat is, felülteljesítve az idei terveket. Nem véletlen, hogy ennyire fontos Kínának a projekt, a katonai felhasználáson túl számos civil felhasználási területe van, például a kínai önvezető autók is támaszkodhatnak majd rá.

Jön a kínai globális navigációs rendszer

A BeiDou (BDS) egy kínai műholdas navigációs rendszer, amely 3 különálló rendszert takar:
A Beidou-1 három műholdból állt és 2000 óta kínált korlátozottan navigációs szolgáltatásokat, főként Kínában és a környező országokban. 2012-ben szerelték le őket.
A második generációs rendszer, a BeiDou-2 2011 decemberében kezdte meg működését és 2012 decemberétől kínál szolgáltatásokat az Ázsia-csendes-óceáni térségbeli ügyfeleinek, 10 földkörüli műholddal.

2015-ben Kína elkezdte a harmadik generációs rendszer kiépítését, amelynek célja, hogy globális lefedettséget biztosítson. A BeiDou-3 első műholdját 2015 márciusában lőtték fel. Jelenleg 16 műhold tartozik a rendszerhez, miután októberben két újabb műholdat lőtt fel Kína, november elsején pedig a hírek szerint az első geostacionárius műhold is pályára állt. A terv, hogy 2020-ra, összesen 35 műholddal teljessé válik majd a globális helymeghatározó szolgáltatása.


Amikor a kínai rendszer kiépül, valódi versenytársat jelenthet az amerikai globális helymeghatározó rendszernek, a GPS-nek, már csak azért is, mert sokkal pontosabb.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020-ban a BeiDou-3 35 műholdjából 27 darab 22 ezer méteres magasságban kering majd, további 5 geostacionárius pályán áll majd (olyan Föld körüli pálya az Egyenlítő síkjában, amelyek az objektumnak a Föld forgási periódusával megegyezik a keringési ideje), további 3 pedig 35,786 kilométeres pályán kering majd. Ezekkel pedig mintegy 2,5 méteres pontosságú helymeghatározás érhető el, szemben a GPS-szel, ami megközelítőleg 5 méteres pontosságot biztosít.


Van európai és orosz "GPS" is

A kínai és az amerikai rendszer mellett ott van még az orosz helymeghatározó rendszer, a GLONASS és az európai Gelileo. Az orosz rendszer 24, az európai pedig 18 földkörüli pályán keringő műholddal üzemel. A GLONASS 2,8-7,38 méteres pontossággal működik, a Galileo pedig ingyen kínál egy kisebb pontosságú rendszert, amit bárki elérhet, a fizetős ügyfelek pedig akár horizontálisan és vertikálisan egy méteren belüli pontosságot kaphatnak.

Nem olcsó a technológia, de kell Kínának

A kínai rendszer kezdeti költségei hatalmasak voltak, a BeiDou-1 földfelszíni terminálja 2008-ban még közel a tízszeresébe került a GPS-hez képest, főként a drága importált mikrochipek miatt. Azóta már jóval olcsóbb lett a technológia, egy évvel később már a töredékéért mutattak be egy terminált a shenzeni technológiai kiállításon.

De nem véletlen, hogy ennyire fontos Kínának a saját globális helymeghatározó rendszer kiépítése, ami akár le is válthatná a GPS-t. Kína a technológiai forradalom élére akar állni és az önvezető járművek, ahol a pontos helymeghatározás alapvető fontosságú, támaszkodhatnának a GPS helyett a BeiDou adataira.

De számos más felhasználási terület is van, a műholdas navigációra támaszkodnak nem csak az autók, de a hajók és a repülőgépek is, például a robotpilóta navigációjához elengedhetetlenül szükséges. Az építőiparban, a bányászatban és a precíziós mezőgazdaságban a nehézgépek irányításához is használható, a túrázók, biciklisek, hegymászók, vagy csak akár a városban sétálgatók számára is hasznos. A térképkészítést és felméréseket is segíti, valamint katonai műveletekhez asszisztál. (A BeiDou eredetileg a kínai katonaság fejlesztéseiből indult ki, csökkenteni akarták a GPS-től való függést.) Akár vészhelyzetekben is segíthet, például katasztrófa sújtotta területeken lehet vele lokalizálni az emberek mobilkészülékeit.

https://www.portfolio.hu

 

2018.11.07 06:38:13   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet