Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Egy motoros robbanthatott a Lehel utcai banknál

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bankfiókok elől a XIII. kerületi Lehel utcai robbanás előtt, hétfő hajnalban. A hétfőn 4 óra 18 perckor történt robbanásban a bank utcafronti fala kidőlt, az út mindkét oldalán betörtek az ablakok. A Béke tér és a Róbert Károly körút közti szakaszt lezárták, a robbanásban nem sérült meg senki.

Mintegy tíz négyzetméter területen kirobbant egy bank épületének oldalfala hajnali negyed ötkor a Lehel utcában, ahol két, egyenként nyolcemeletes épület közötti átjáró részben több bankfiók is található, ezek egyikénél történt a robbanás. A rendőrség azt közölte, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utca egyik pénzintézeténél. Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult. A bankfiók utcafronti bejárati oldalának egy része hajnali 4 óra 18 perc körüli időben kirobbant. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség közleménye szerint tart a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése.

A rendőrség egy ismeretlen motorost keres, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.

Egy helyi pék a rendőrök beszélgetéséből azt hallotta, hogy hajnalban, a robbanás előtt egy férfi jelent meg a bankfiókoknál, és az árkádok alatt fekvő hajléktalanokat felszólította, hogy menjenek onnan. A távirati iroda tudósítása szerint szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől.

A tűzoltók az egyik nyolcemeletes épületből kikísérték a lakókat, akiket a helyszín átvizsgálása után visszaengedtek otthonukba. A lakóépületekben a közműszolgáltatások működnek, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A tűzoltók a robbanás mértéke miatt tűzszerészt és statikust is hívtak a helyszínre, ahol gázkoncentrációt nem mértek, tűzre, füstre utaló jelet nem találtak – írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
 



A robbanás a Budapest Bank fiókban is kárt tett.
Fotó: Mudra László - Origo

Tudósítónk jelentése szerint az utca legalább 500 méter hosszan le van zárva, és mintegy száz rendőr helyszínel. A robbanás kétségkívül belülről jött, az üvegszilánkok kifelé repültek, sok helyütt akár a bankfióktól 50 méterre is. Az MTI szerint az út mindkét oldalán betörtek az ablakok, és feltehetőleg a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció. Tudósítónk azt jelentette, hogy a szemközti kórház több ablaka is kitört. Közelebbről az látszik, hogy a falban lévő bankautomata félig ki van nyitva. A helyben lakók a látvány alapján egyelőre nem tudják eldönteni, hogy az egymás mellett lévő CIB és Budapest Bank fiókjából melyiknél lehetett a robbanás.

A Béke tér és a Róbert Károly körút között teljes szélességében lezárták az utat, ami a villamosközlekedést is érinti. A BKK fődiszpécserének tájékoztatása szerint a 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok közlekednek elterelt útvonalon. Ugyancsak elterelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz is az érintett szakaszon.
 



Az üvegszilánkok és a törmelék az út túloldalát is beterítették.
Fotó: Mudra László - Origo

 

 

origo.hu

 

 

 

2014.01.14 16:52:35   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet