Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Támadják a Tesco arcfelismerő rendszerét

A Tesco tervének hétfői bejelentése felkeltette az adatvédelmi szakemberek érdeklődését is. Az áruházlánc szóvivője kedden hangsúlyozta, a technológia csak a vevők nemét és korát azonosítja, az egyes személyeket nem ismeri fel. A Big Brother Watch nevű brit adatvédelmi szervezet azonban honlapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a szkennerek bármikor továbbfejleszthetők, ezért fontos lenne még idejében közbelépni, különben egyenes lehet az út a tömeges megfigyeléshez.

A The Grocer című kiskereskedelmi magazin hétfői száma tudósított a Tesco tervéről az "okoskamerák" bevezetésére. A készülékek a kasszánál sorban állók nemét és korát fogják felismerni, hogy az épp jelenlévőknek szóló reklámokat játszhassák le az áruházlánc 450 benzinkútjánál. Az Amscreen által előállított technika azt is rögzíti, melyik napszakban kell egy adott terméket hirdetni, a kávé iránt például reggelenként nagyobb a kereslet. Az Amscreen vezetője, Simon Sugar a magazinnak elmondta, hogy a lehető legtöbb szupermarketben tervezik bevezeti az okoskamerákat, "ez pedig megváltoztatja a brit kiskereskedelmet".

A Tesco hangsúlyozta, a technika korántsem új, és más kereskedők már alkalmazzák. Nem lesz semmiféle arcfelismerés, és az egyes személyeket semmilyen formában nem lehet azonosítani - magyarázta a kereskedőcég egyik szóvivője kedden. Peter Cattel, a Tesco benzinkút-üzletágának vezetője elmondta, a leolvasók nem készítenek fényképet és nem tárolnak személyes adatokat sem. Hozzátette, vevőik számára különösen hasznos lehet, ha hely és idő szerint "testre szabhatják" a nekik közvetített hirdetéseket.

A Big Brother Watch igazgatója, Nick Pickles szerint a terv két alapvető problémát vet fel. "Az első kérdés, hogy valóban növelni kívánjuk-e a megfigyelés mértékét, melynek ma is ki vagyunk téve, hogy ezzel néhány cég még több reklámot tudjon eladni. A második: a technika nem marad változatlan, és nem mindig fogják így használni" - hangoztatta a szakember. Arra is figyelmeztetett, hogy - szerinte - hosszabb távon személyek azonosításáról van szó. Egy napon a kereskedők így pontosan tudnák követni, ki milyen boltba jár. A már létező térfigyelő kamerák tömegét lehetne erre a célra egyszerűen átalakítani.


mt

2013.11.12 20:35:41   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet