Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Megfigyelési botrány: 50 terrorcselekményt akadályoztak meg?

Kedden az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője, Keith Alexander tábornok a kormányzat botrányos megfigyelési módszereinek a védelmére kelt, azt állítva, hogy 2001. szeptember 11-e óta több mint ötven esetben járultak hozzá terrorcselekmények megelőzéséhez a lehallgatások és megfigyelések.

A megfigyelési botrány középpontjában a kiszivárogtató, Edward Snowden áll, aki az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) által végzett, kiterjedt anyaggyűjtési gyakorlatról tárt fel részleteket. A PRISM-ügy kirobbantása mögött álló ex-NSA technikust saját bevallása szerint zavarta, hogy az amerikai kormányzat semmibe veszi a magánélet szentségét és az internet szabadságát.

A nyilvános meghallgatás során további részletekre is fény derült. Egy magas rangú FBI munkatárs azt állította, a megfigyeléseknek köszönhetően sikerült megakadályozniuk többek között egy olyan merényletet is, melynek során a New york-i tőzsdét robbantották volna fel. Az FBI igazgatóhelyettese, Sean Joyce arról beszélt, hogy az NSA egy jemei szélsőséges megfigyelése során tárták fel a merénylet tervét, az illető ugyanis egy Amerikában tartozkodó személlyel volt kapcsolatban.

Joyce beszélt egy másik esetről is, melynek során az NSA megfigyelésekkel nyert információkat adott át az FBI-nak arról, hogy egy személy "indirekt terrorista kapcsolatokkal" rendelkezik a tengerentúlon. Ezt a "terrorista készülődést" szintén megakadályozták a hatóságok, ám bővebb részleteket nem árult el. Joyce ugyanakkor azokat a korábbi állításokat is megerősítette, hogy a program segítségével sikerült feltérképezni azt a 2009-es merénylettervet, melynek során a New york-i metróban akartak robbanószerkezeteket elhelyezni, illetve azt a terrorcselekményt is, melyben egy chicagói lakos robbantott volna egy dán lapnál.

Az nem világos ugyanakkor, hogy a hatóságok akkor is képesek lettek volna meghiúsítani ezeket a terrorcselekményeket, ha a nem veszik igénybe a telefon- és internetforgalmat rögzítő programok segítségét, mindenesetre Alexander harciasan megvédte ezeket a megfigyelési technikákat a kritikákkal szemben. A tábornok a Képviselőház szakbizottsága előtt azt mondta, ezek a programok "terrortámadásoktól védték meg világszerte az Egyesült Államokat és szövetségeseinket", több mint 50 alkalommal 20-nál is több országban 2001 óta. Alexander hozzátette, az összes ügyről részleteket is fog ismertetni zárt körben a törvényhozással szerdán.

2013.06.18 17:22:28   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet