Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Nemsokára kapható az otthoni dróndetektor

A tervek szerint nyár végétől nagyjából tizenötezer forintos áron bárki vehet majd magának saját robotrepülő-detektort: a közösségi projektként készülő kütyü egy olcsó miniszámítógépre épül, és e-mailt vagy SMS-t küld ha saját maga közelében egy drónt érzékel.

A Drone Shield, vagyis drónpáncél nevet viselő kütyü fejlesztésére az Indiegogo nevű közösségi ötletfinanszírozó portálon gyűjtötte össze a tőkét a szerkezet szülőatyja, egy washingtoni  repülőgép-tervezőmérnök. John Franklin a tavaly megjelent, olcsó miniszámítógépre, a Rasperry Pi-ra alapozza a dróndetektort, amely egyébként egy érzékeny mikrofon segítségével, hangjuk alapján érzékeli majd a robotrepülőket. A projektet támogató közösség annyira lelkes, hogy a tőkét összedobó internetezők több mint kilencven százaléka elő is rendelte az eszközt.

Forrás: DroneShield
Egy ilyen kis kvadrokoptert is jelezni fog

A nagyjából egy laptoptöltővel azonos méretű készülékbe a fejlesztők eltárolják majd az ismert dróntípusok jellegzetes hangját. Bekapcsolását követően a Drone Shield ehhez hasonlítja majd folyamatosan a környezetből érkező zajokat, ha pedig egyezést észlel, e-mailben vagy SMS-ben, illetve fényjelzéssel riasztja tulajdonosát. A projekt kiírása szerint nem csak az amerikai hadsereg drónjait, hanem akár olcsó, rádiótávirányítású polgári drónok jelenlétére is fel tudja hívni a figyelmet az eszköz. Fejlesztője az oldalon azt ígéri, hogy a készülék nem fogja egy egyszerű fűnyíró hangját összekeverni egy robotrepülőével.

Az Ars Technica technológiai hírportálnak nyilatkozó szakértő szerint egy ilyen detektor megépítése elviekben lehetséges, de a hangminták elemzéséhez nem feltétlenül lesz elegendő egyetlen olcsó mikrofon. Chris Kyiakakis, a Dél-Kaliforniai Egyetem professzora szerint a detektor esetében a zajok hatékony elkülönítése komoly kihívást jelent majd a fejlesztőknek.

Forrás: DroneShield
Ilyen kis kütyünek szánják

Franklin maga is úgy nyilatkozott a portálnak, hogy nem számít arra, hogy az eszköz első változata tökéletes hatékonysággal működik majd, de arra számít, hogy a biztos alapokra építve utólag sokat fejlődhet a készülék. Kitalálójának előzetes becslései szerint a kütyü nagyjából hetven dolláros, vagyis 15-16 ezer forintnak megfelelő összegért lesz megvásárolható, első példányai a tervek szerint nyár végén fognak elkészülni.

origo.hu

2013.05.09 08:24:58   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet