Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Bodil Sonesson, az Axis Communications globális értékesítésért felelős alelnöke nyerte el a WSC Év Asszonya díját

A biztonsági iparág női szereplőit képviselő WSC (Women’s Security Council) szervezet a 2013-as év asszonyának választotta Bodil Sonessont, az Axis Communications globális értékesítésért felelős alelnökét a gyártó cégek kategóriájában. A WSC az elektronikus biztonságtechnika meghatározó női szakembereit ismeri el különböző kategóriákban.

„Nagy megbecsülés számomra, hogy a WSC elismerését elnyertem” – mondta el Bodil Sonesson, az Axis Communications globális értékesítésért felelős alelnöke. „Kutatások bizonyítják, hogy a vállalatok menedzsmentjében, igazgatótanácsában a nemek egyenlő megoszlása javítja a teljesítményt. Ugyanakkor azt is látom, hogy iparágunkban még hosszú út áll előttünk a nők szerepvállalása tekintetében.”
A WSC alapító bizottsága és a kiválasztott WSC-tagok több mint 100 jelölést tekintettek át az elektronikus biztonságtechnikai iparágból, melyek a világ minden részéről érkeztek. A győzteseket április 9-én este, Las Vegasban az ISC West kiállítás ideje alatt jelentették be. Sonessont a biztonsági iparágban és Axisnál betöltött vezető szerepéért, valamint az üzleti közösségért mutatott elkötelezettségéért ismerték el.
„Ms. Sonesson kivételes hölgy a biztonságtechnika világában, elkötelezettsége a nők következetes előtérbe helyezése mellett az Axis szervezetén belül és azon kívül is a mi piacunkon is segített reflektorfénybe kerülni számos női szakembernek. Továbbá számos inspiráló beszédet tartott világszerte a nők problémáiról különböző rendezvényeken” – mondta Rhianna Daniels, a WSC alapító bizottságának tagja.
Sonesson 1996 óta dolgozik az értékesítésért felelős menedzseri pozícióban az Axisnál. Jelenleg 42 országra kiterjedően 1400 fős értékesítési szervezet munkáját irányítja – továbbá felelős 55 000 Axis partnerért 179 országban.
„A nyitottság az Axis vállalati kultúrájának meghatározója. A nemek megoszlása szintén természetes része ennek a kultúrának, ami a karrieremben is segített” – mondta el Sonesson. „Azt hiszem, hogy a biztonságtechnikai iparág vezetői között a nők számának növelése folyamatosan napirenden kell hogy legyen. A WSC ebben jelentős szerepet vállal azzal, hogy lehetőséget biztosít ilyen beszélgetésekre.”
A WSC a biztonsági iparágban dolgozó sikeres nők egyesülete, célkitűzésük, hogy a női szakemberek minél nagyobb szerepet kapjanak a biztonsági vállalatok menedzsmentjében. Az idei volt a második alkalom, hogy ünnepélyes keretek között megválasztották az Év Asszonyát az ISC West ideje alatt.
Mint a hálózati videoeszközök piacvezető gyártója és az analóg technológiák digitálisra váltásának éllovasa, az Axis ugyanúgy úttörő és példamutató a nők egyenlő esélyeinek iparági biztosításában. Az Axis más vállalatok számára is példát mutat, arra inspirálva őket, hogy globális felelősséggel járó pozíciókat (például a globális értékesítési vezetőét) nők töltsenek be.
Jelenleg az Axis regionális menedzsment csapatának 40%-a nő, ami messze felülemelkedik az iparág átlagán.
A világ piacvezetőjeként az Axis meghatározza a vezető technológiákat, melyek egy biztonságosabb világ felé vezetnek. Az Axis találta fel a hálózati kamerát 1996-ban és Sonessonnak kulcsfontosságú szerepe volt abban a fejlődésben, amin az Axis végigment.
További információt a WSC-ről és a díjakról itt talál:
http://wscouncil.com/

2013.04.25 08:35:51   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet