Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Minden országban érvényes lesz a távoltartás

Megállapodott egymással az Európai Parlament és a Tanács a családon belüli erőszak áldozatainak európai körű védelméről. Az informális megállapodás szerint mostantól az Európai Unió mind a 27 tagországában alkalmazható és végrehajtható lesz az egyik tagállamban kiadott távoltartási határozat.

Informális megállapodásra jutott a Tanács ír elnöksége és az Európai Parlament tárgyalódelegációja a polgári ügyekben alkalmazható védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló uniós rendelettervezetről. Az uniós intézmények kedd délutánra rendezték az utolsó nyitva maradt kérdéseket is, így a jövőben – az áldozatok védelmét biztosító jogszabálycsomag részeként – uniós szintű védelem illeti meg a családon belüli erőszak áldozatait.

Mindez praktikusan azt jelenti, hogy az uniós rendelet hatályba lépése után az egyik tagállamban kiadott távoltartási határozatot a többi 26 uniós tagállamban is alkalmazni lehet. Az igazságügyekért felelős bizottsági alelnök a döntés után azt nyilatkozta, „azok a nők, akiket bántalmaztak, nem stratégiákat akarnak, hanem konkrét szabályokat, amelyekre számíthatnak”.

Viviane Reding hozzátette, az új szabályok biztosítani fogják, hogy a családon belüli erőszak áldozatai Európa-szerte biztonságban legyenek. Az Európai Bizottság szerint mindez égetően fontos és időszerű volt, ugyanis a statisztikák alapján minden ötödik nőt bántalmaztak már az élete során.

A rendeletet a tervek szerint március 8-án a Tanács, áprilisi strasbourgi plenáris ülésén pedig az Európai Parlament is el fogja fogadni hivatalosan. A jogszabály beépül majd a 2011-ben elfogadott Európai Védelmi Határozatról szóló rendeletbe.

A jogszabálycsomag másik elemét, amely az áldozatok minimumjogait fekteti le az Európai Unió országaiban, tavaly októberben fogadta el a Tanács, ennek átvételére három év felkészülési időt kaptak a tagországok.

Az irányelv kimondja, hogy a bűncselekmények áldozatait minden tagállamban védelem illeti meg; külön rendőri védelmet kell kapniuk a bírósági tárgyalásokon; teljes körűen tájékoztatni kell őket a jogaikról; ezen túlmenően pedig megfelelően képzett ügyészeknek, rendőröknek és bíróknak kell foglalkozniuk az ügyeikkel.

Bi

 

2013.02.22 07:01:44   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet