Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Szabályozzák a közszolgák intim viszonyait

Egy titkolt románc miatt is megüthetik a bokájukat a közszférában alkalmazottak? A kormány dolgozik egy etikai kódexen, amely igencsak szigorúan szabályozza majd a munkahelyi viselkedést.
Hamarosan elkészül a közszféra etikai kódexe, amely több területen is meghatározza majd az állami alkalmazottak viselkedését. Ilyen például a szerelmi viszony a munkatársak között. Megkerestük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy miként szabályozzák a munkahelyi kapcsolatokat?

A tárca válaszában azt írta: aki munkahelyén, avagy nagy nyilvánosság előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, illetve közvetlenül a szexuális vágy felkeltésére vagy kielégítésére irányuló tevékenységet végez, nem méltó a köz bizalmára, tehát összeférhetetlen.

További egyedi esetekben pedig a Magyar Kormánytisztviselői Kar dönthet. – A kormánytisztviselő saját maga köteles bejelenteni a főnökének, ha a jogszabály alapján bármilyen összeférhetetlenség állna fenn vele szemben – írták válaszukban. Ezek szerint egy főnök-beosztott viszony, valamint hirtelen szerelmi fellángolás már súlyos következményeket vonhat maga után.

Azaz: akár ki is rúghatják azt, aki szexre invitálja a titkárnőjét, avagy eltitkolja a kapcsolatát a másik osztályon dolgozó ügyintézővel. Hogy pontosan milyen viszonyokra vonatkozik majd a kódex, mi számít majd tilosnak, arról egyelőre nem tudni részleteket. Az etikai kódexet egyébként alapvetően a közalkalmazotti korrupció visszaszorítására készítik, erre vonatkoznak a következő részek.

Ajándékok

A kódex alapján olyan szóró-ajándékot szabad csak elfogadni, melynek értéke nem haladja meg a köztisztviselői illetményalap tíz százalékát. Ezért az az ajándék, melynek összege meghaladja a 3865 Ft-ot, nem fogadható el. Szóróajándék például az ajándékozó logójával ellátott tárgy, külföldi féltől kapott ajándékok, továbbá a szokásos vendéglátás.

Ezek kivételével nem fogadhatnak el a kormánytisztviselők olyan ajándékot, amely munkájukkal bármilyen módon is összefüggésbe hozható. A figyelmességi ajándékokat minden esetben be kell jelenteni.

Rokoni kapcsolatok

A jogszabály szerint nem létesíthető kormánytisztviselői jogviszony, ha ezáltal irányítási vagy ellenőrzési kapcsolat jönne létre hozzátartozók között, azaz házastársak, élettársak, jegyesek, testvérek, egyenes ági rokonok házastársai, illetve testvérek házastársa között.

A még kidolgozás alatt lévő etikai kódexben a tervek szerint hangsúlyozott szerepe lesz a bejelentési kötelezettségnek a rokoni szálakat illetően.

Kizárt a pornó az olajcégnél

Az egyetemeken nincs mindenhol szabályozva a munkahelyi szex. A Budapesti Műszaki Egyetem etikai kódexe annyit ír elő, hogy jó érdemjegy miatt ne ajánljanak fel és ne kérjenek szexuális ellenszolgáltatást. A Miskolci Egyetem szerint viszont összeférhetetlen a felettes-beosztott, oktató-hallgató viszony, de ez csak a közös munkára, például vizsgáztatásra vonatkozik. A kapcsolatot jelenteni kell. Hasonló előírás van az Óbudai Egyetemen is.

Információink szerint több nagybanknál sincs pontosan korlátozva a munkahelyi kapcsolat. A legnagyobb hazai vállalatnál, a Molnál részletes szabályozás van arra vonatkozólag, mi számít szexuális zaklatásnak, például tilos szexuális színezetű megjegyzéseket tenni, szexet követelni, vagy pornográf képeket mutogatni.

– A munkahelyi románc önmagában nem vétség, de célszerű bejelenteni, tisztázni a felettes felé. Amennyiben viszont előnye származik a kapcsolatból a dolgozónak, akkor az Etikai Tanács elé kerülhet az ügy és figyelmeztetést kaphat az illető – mondta a Borsnak Szollár Domokos, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója.

Fodor T. Gábor munkajogász olyan előírásról nem tud, hogy ha egy munkahelyen szerelmi kapcsolat alakul ki két ember között, akkor valamelyiküknek meg kéne szüntetni a munkaviszonyát. – Ez jogellenes lenne. Felmondani legfeljebb akkor lehetne, ha ez botrányos viselkedést okozna. Olyan viszont van, hogy a felvételnél korlátozhatják, hogy egy már ott dolgozónak a rokonát felvegyék. Jogellenes lehet egy olyan előírás is, hogy a pár tagjai ne dolgozhassanak konkurens cégeknél.

Borsonline

2012.12.20 12:38:22   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet