Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Első ülését tartotta a Magyar Rendvédelmi Kar Katasztrófavédelmi Tagozata

A működési kérdésekkel, a rendvédelmi kar megalakulása óta eltelt időszakban elvégzett feladatokkal foglalkozó szeptember 22-i találkozó munkájába vendégként bekapcsolódott az országos katasztrófavédelmi főigazgató is.
A megjelenteket Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke köszöntötte, majd Dr. Bakondi György tű. altábornagy üdvözölte a testület tagjait és örömét fejezte ki, hogy a grémium a valóságban is megkezdi működését. Mint fogalmazott, arra számít, hogy ha már a Magyar Kormánytisztviselői Kar is megalakult, körvonalazódott a karok mozgástere és sikerült biztosítani a munkafeltételeket, akkor a testületek aktív szereplőkként lépnek fel saját területükön. A tábornok hozzátette, az állami vezetés érdekelt a kar jó működésében, ő maga pedig olyan csatornaként is tekint a szerveződésre, amely az információk közvetlen áramlását teszi lehetővé.

A főigazgató a Magyar Rendvédelmi Karalapszabályban lefektetett feladatai közül kiemelte azt, hogy „megalkotja a hivatásetikai részletszabályokat, kialakítja az etikai eljárás rendszerét, valamint lefolytatja az etikai eljárásokat”. Mint mondta, érdekes lesz megfigyelni, hogyan alakul ki ennek rendszere, és abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy ha sikerül a többség értékítéletét, a hivatással szembeni morális elvárásokat tükrözni ezen a területen, akkor meglesz a kollégák támogatása is.

A katasztrófavédelmi tagozat tagjait Bakondi György arra emlékeztette, hogy nincsenek könnyű helyzetben a karba beválasztottak, hiszen előzmény nélküli testületről van szó. Jól jön majd egy nagy adag kreativitás – tette hozzá. Minthogy a tagozatban nem reprezentálja magát a katasztrófavédelem összes szakterülete, a tábornok azt javasolta a megjelenteknek, hogy a speciális területeket érintő kérdésekben hallgassanak meg szakértőket.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató végezetül hangsúlyozta, a különféle tagozatok közötti munka nagyfokú együttműködési készséget, a többiek specialitásai iránti türelmet igényel, és ki kell dolgozni a kooperáció módszerét.

Az alakuló ülés további részében a tagok egyenként bemutatkoztak, vázolták az általuk képviselt régióban jelenlévő problémákat a főigazgató előtt, majd napirend szerint folytatták a munkát.

A Magyar Rendvédelmi Kar alapszabálya szerint a közös értékalapú, egységes rendvédelmi hivatásrend megerősítése érdekében a fegyveres szervek hivatásos és közalkalmazotti állománya önszabályozásával, szakmai továbbképzésével, érdekképviseletével kapcsolatos feladatokat lát el. Ennek során országos hatáskörrel egyebek mellett ellátja az érdekképviseletet a foglalkozás gyakorlásával összefüggő ügyekben; védi az MRK tekintélyét, testületeinek és tagjainak érdekeit, jogait; megalkotja a hivatásetikai részletszabályokat, kialakítja az etikai eljárás rendszerét, valamint lefolytatja az etikai eljárásokat; véleményt nyilvánít; a miniszter útján kezdeményezheti a kormánynál a tagjai élet- és munkakörülményeit, foglalkoztatási feltételeit és a hivatás gyakorlását érintő jogszabályok megalkotását, illetve módosítását; pályázatokat írhat ki és bírálhat el, illetve önként vállalhatja minden olyan, a tagságát érintő ügy megoldását, amelyeket jogszabály nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe. Az MRK öt tagozattal, köztük a katasztrófavédelmi tagozattal működik.

2012.09.24 09:09:44   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet