Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Magyarország az Európai Unió biztonságos országai közé tartozik

Magyarország az Európai Unió biztonságos országai közé tartozik, nincs kitéve terrorveszélynek, nem fenyegeti az állampolgárokat külföldről érdemi veszély - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt, kedden.

Az Információs Hivatalt (IH), azaz a polgári hírszerző szolgálatot szeptembertől felügyelő államtitkár testületi meghallgatásán arról beszélt, a szervezetet soha nem érte az a vád, hogy politikai megrendeléseket teljesített volna, az IH az elmúlt 22 évben távol tudta magát tartani a "politikai cselszövések világától".

Közölte azt is, szerinte a nemzetbiztonsági törvény módosításának nem jött el az ideje, az erre való törekvések legitimek ugyan, de nem kiforrottak. Fontosnak tartja ugyanakkor a belső ellenőrzés megerősítését - jelezte Lázár János.

Kérdésre ugyanakkor arról beszélt, hogy szakmai álláspontja szerint az IH-nak saját belső ellenőrzési rendszerre van szüksége. Az IH felügyeleti helyéről a jelenlegi rendszerben azt mondta, az teljes egészében megegyezik a német modellel, azzal, hogy a polgári hírszerzés mellett a katonai hírszerzést is a kancelláriai hivatal felügyeli.

Elmondta, az ország pénzügyi függetlenségének a biztosítása különleges figyelmet, fokozott munkamennyiséget jelent a jövőben is az IH számára. Jelezte, ezért javaslatot tesz arra, hogy az IH a szükséges pénzügyi eszközöket "az új tipusú feladatokhoz" megkapja.

Utalt arra, hogy az IH költségvetése 7,5- 8 milliárd forint között mozgott az elmúlt években. Ez szavai szerint a jelenlegi tevékenységet fedezi, de ha magasabb színvonalú munkát és komolyabb teljesítményt várnak el a szervezettől, akkor ahhoz több pénzre lesz szükség. Hozzátette: magasan képzett munkaerőre van szükség, és technikai-technológiai fejlesztés is szükséges.

Elmondta azt is, az IH kiemelt feladatai között szerepel az ország energiabiztonságára való különleges odafigyelés. Ezzel összefüggésben Magyarország egyik legsúlyosabb kérdésének mondta, hogy 2015-ben lejár az ország gázbeszerzési szerződése.

Lázár János fontos kérdésének mondta még az IH nemzetstratégiai feladatait. Közölte, a kettős állampolgárság bevezetése komoly feladatot és felelősséget jelent a nemzetbiztonsági szolgálatok számára, hiszen magyar állampolgárok érdekeit kell a határon túl védeni, a környező országokkal való partneri viszony tiszteletben tartása, megtartása és építése mellett.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2014-re várhatóan (a jelenlegi 320 ezerről) 500 ezerrel nő a Kárpát-medencében a magyar állampolgárok száma, és ez komoly többletfeladatot és felelősséget ró az IH-ra. Az államtitkár szerint egy olyan választási eljárási rendszert kell kialakítani, ami a legkisebb kockázatot jelenti majd a határon túli magyar állampolgároknak, ezért szavai szerint a feliratkozás ebben a körben elkerülhetetlen, ahogy a levélben szavazás intézménye is.

Képviselői kérdésekre kitért az azeri kiadatási ügyre, illetve annak visszhangjára is. Megismételte a kormány korábbi álláspontját, és utalt arra is, hogy a 2004-ben történt brutális gyilkosság óta a mindenkori azeri kormány folyamatosan kérte Magyarországtól az azeri katona kiadatását, így a jelenlegi kormánytól is. Lázár János szerint az azeri kiadatásról hozott döntés egyetlen magyar állampolgár számára sem jelentett valós biztonsági kockázatot.

Úgy fogalmazott, "mi az örményekkel 600 éve élünk együtt itt a Kárpát-medencében, nem gondolhatja bárki is komolyan, hogy lenne olyan felelős politikus Magyarországon (...) aki a magyarországi (...), vagy a történelmi Magyarország területén élő örmény közösség legitimitását (...) megkérdőjelezte volna, vagy meg akarta őket bármilyen formában is bántani, szó nincs erről".

Az államtitkár ellenzéki képviselőkre utalva ugyanakkor azt is mondta, "örmény jogvédőként fellépni hirtelen olyanoknak, akik az örményekről semmit nem tudnak (...) az minimum politikai akció (...) és nem hiteles". Lázár János kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Grúziába utazik, ahol 300 ezer örmény él. Az államtitkár úgy vélte: kiderül, hogy a kormányfői látogatást az örmény közösség hogyan "reagálja le".

 

2012.09.26 08:38:35   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet