Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Átszervezték a védelmi igazgatást

Itthon gyártják majd az új tűzoltóautókat

Hallatlanul népszerű és nagyra becsült a tűzoltópálya, a legutóbb meghirdetett kétszáz helyre hatszázötvenen jelentkeztek – mondta  Bakondi György tűzoltó altábornagy. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója beszélt arról is, hogy az új fecskendőket rövid időn belül Rába-alvázra építik. Az új tűzoltóautó magyar, olcsó és túlzásoktól mentes lesz – fogalmazott. Bakondi György egyben számot vetett az elmúlt fél esztendő mérlegével, és szólt olyan léptékű változásokról, amelyek harmincévente sem történnek.

– Akadnak létszámgondjaik?
– Százötven üres tűzoltó helyünk van – ám a legújabb fölvételnél némi előrelátással kétszáz helyet hirdettünk meg. Ennyi rátartás kell, hiszen lehetnek, akik időközben meggondolják magukat, néhányan biztos lemorzsolódnak, egyeseknek pedig talán mi mondjuk majd, nem alkalmasak a feladatra. Erre a kétszáz státuszra már hatszázötvenen jelentkeztek. Azt gondolom, a tűzoltóság, ahogy régen, ma is népszerű, az emberek, de különösen a fiatalok szemében nagyra becsült, szimbólumnak számító foglalkozás. Ha saját házunk táján nézek körbe, ugyancsak jó jelnek tekintem, hogy a hivatásos tűzoltóknak kiírt Hunor Speciális Mentőszervezetnek háromszázötvenen akartak tagjai lenni, miközben kilencvennyolc hely van. Pedig szigorú fizikai, pszichológiai és egészségügyi feltételeket támasztottunk. Jól mondta Pintér Sándor belügyminiszter a minap, hogy ők a bátrak közül is a legbátrabbak.

– Képesek anyagilag megtartani az állományt?
– Ahogy más szervezeteknek, úgy nekünk sem könnyű, de a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk. Legutóbb a tiszthelyettesek és zászlósok bérét sikerült havi tizennégyezer forinttal kiegészíteni.

– Az egységes digitális rádiórendszert miként képesek integrálni az önkéntes tűzoltói hálózathoz?
– Előfordult, hogy egy-egy Tetra készüléket átmenetileg kiadtunk az önkéntes tűzoltóságoknak, ám jelenleg inkább azt vizsgáljuk, hogyan lehetne átjátszókra alapozott hagyományos URH adó-vevőkkel ellátni ezeket az állomásokat. Az önkéntes tűzoltóságok ma is birtokolnak URH kézirádiókat, pusztán az a kérdés, miként lehet azokat összekapcsolni a megyei bevetési irányítási központokkal.

– A tűzoltók sokat panaszkodnak a Tetra eszközökre, mondván, azbesztkesztyűben nehéz az apró gombokat nyomkodni.
– Az EDR-t az elmúlt nyolc évben építették ki, nyilván nem fogjuk lebontani. Inkább azon vagyunk, hogy a terepre kiszálló tűzoltók kezébe minél egyszerűbben kezelhető berendezéseket adjunk. Ésszerűtlen és életveszélyes, hogy egy füstös pincében vagy izzó zsarátnokokkal fedett épületben a menüsorral kelljen babrálni, ahelyett, hogy az ember megnyom egy nagy piros gombot, amely révén eléri a tűzoltást vezető felettesét.

– Az elmúlt fél évben jelentősen átszabták a katasztrófavédelmi rendszert, s e munkát sokan kritizálták.
– Ne áltassuk magunkat, volt is miért hozzányúlni. Említek egy okot a seregnyiből: azok a hazai települések, amelyekre a beavatkozó erők huszonöt percnél hosszabb idő alatt érkeznek oda, úgynevezett „fehér foltnak” számítanak. Nem szükséges szakértőnek lenni, hogy ráébredjünk, e helyeken a munka jóval csekélyebb hatékonyságú, ezért az újonnan életre hívott őrsöket az ilyen falvak-városok közelébe telepítettük. A katasztrófavédelmi rendszer átszabásának egyik fontos célja ugyanis az, hogy valamennyi helység huszonöt percen belül elérhető legyen. Cél, hogy a beavatkozások minél hatékonyabbak legyenek, akár tűzoltásról, polgári védelemről vagy iparbiztonságról beszélünk. A veszélyhelyzeti reagáló képesség növelése adja a munkánk alapját, amellyel képessé váltunk alaprendeltetésünk betöltésére, azaz az állampolgárok élet- és vagyonvédelmére, biztosítjuk a kritikus infrastruktúra elemeinek biztonságos működését, és hatósági eszközökkel élve megelőzzük a veszélyhelyzeteket.

– Hol tartanak?
– Április elsejéig tizenhat katasztrófavédelmi őrs kezdett dolgozni, s azóta is sorra alakulnak ilyenek. Az egy rajjal és egy fecskendővel dolgozó egységek – mint utaltam rá – az ország azon településein kapnak laktanyát, amelyek a hivatásos tűzoltóságtól távolabb fekszenek, így az elsődleges beavatkozók hamarabb érhetnek a káreseményekhez. Fontos tudni, 2014 végére hatvanöt katasztrófavédelmi őrs alakul országszerte. A szükséges gépjárműveket és technikai eszközöket a tűzoltó-parancsnokságok meglévő eszközeinek kihelyezésével, vagy az eddig tartalékban pihenő készletekből biztosítjuk. Az állomány átszervezése annak felét, hatezer embert érintett.

– Nem okoz gondot, hogy a felszerelés még ma sem teljesen egységes?
– Kár lenne tagadni, ez probléma. A közbeszédben tűzoltóautóknak hívott fecskendőkből például – nem tévedés – negyvenháromféle van rendszerben. A helyzet megoldást követel, így 2011-ben hozzánk került az állami tulajdonú Heros Zrt., amely kimondottan tűzoltó eszközök és tűzoltókocsik felépítményeinek gyártásával is foglalkozik. Azt szeretnénk elérni, a cég ne többtucatnyi, hanem egy alvázzal dolgozzon, s az a Rába üzemcsarnokaiból gördüljön ki. Az új tűzoltóautó magyar, olcsó és túlzásoktól mentes lesz.

– A fecskendők eddig sem az extra kényelmükről voltak híresek.
– Ez igaz, ám úgy gondolom, felesleges digitális vezérlés oda, ahol másodperceken múlhat egy ember élete, esetleg milliárdok mehetnek füstbe. Meghúzni egy masszív kart, föltolni egy strapabíró harmonikaajtót mindig egyszerűbb, mint a menüsorral babrálni. A kagylóülés is inkább való egy személyautóba, mint a tűzoltókocsiba. Alapvetőnek tekintem az új megoldások kapcsán a praktikumot és a biztonságot.

– Ha az ember figyeli a híreket, láthatja, a tűzoltók között rengeteg a fiatal. Nem hiányzik a tapasztalat?
– Az átlagéletkor kétségtelenül alacsony, 36 év. Magyarán hiányoznak a tapasztalt emberek. E tény is azt bizonyítja, hozzá kellett nyúlnunk a katasztrófavédelem rendszeréhez. A rutin hiányának ellensúlyozására teljesen megújult a képzési és szakképesítési rendszer, amely már most láthatóan csökkentette a megoldandó problémák számát. Idén eddig több mint háromszáz tűzoltó vett részt különböző szakképzéseken. A szervezetnél dolgozók mentális és fizikai épségének megőrzése, a problémák kiszűrése elemi érdekünk, ezért Budapesten, Kaposváron, Szegeden, Debrecenben és Csornán korábban nem létező, új egészségügyi, pszichológiai és munkavédelmi központokat alakítottunk. E centrumokban térítésmentesen, azonos protokoll szerint a katasztrófavédelem saját ellátórendszerében kap ellátást az állomány. Ilyen eddig nem volt, ez is az állományról való gondoskodás fontos része.

– Mit tart a legfontosabb eredménynek?
– Az első fél év egyik legfontosabb eredménye, hogy a katasztrófavédelem betölti alaprendeltetését. Megújítottuk a védelmi igazgatás rendszerét, a bajok megelőzését szolgáló polgári védelmi tevékenységet folytatunk, 102 ezer ember áll készenlétben, hogy segítsen a lakosságnak baj esetén. Valamennyi megyében működik önkéntes speciális mentőszervezet is. Teljes gőzzel működik már az egységes iparbiztonsági hatóság, amely országszerte azonosítja a veszélyes anyagokkal dolgozó üzemeket, kontroll alatt tartja a veszélyes árukat szállító járműveket, és gondoskodik a kritikus infrastruktúra elemeinek biztonságos működéséről. Az első fél évet a beüzemelés időszakának is nevezhetjük. A teljesség igénye nélkül a legfontosabbak mik is voltak? Egységes alapokon való működést és gazdálkodást kellett megkezdenünk 2012-ben. Ez idő alatt az önkormányzatoktól átvettük a hivatásos tűzoltóságok vagyonát, szinte az egész állomány részt vett valamilyen képzésen, vagy felkészítésen, átalakult a műveletirányítás egésze, új vezetők új vezetésirányítás mellett kezdtek dolgozni, létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. S ha már az időszakok elnevezésénél tartunk, akkor az előttünk álló fél év a működtetés időszaka lesz, azonban fontos ezalatt annak hatékonyságát is vizsgálni, mi hogyan vált be. Egyszóval ez a finomhangolás minden tekintetben.


MHO

 

2012.07.24 12:42:17   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet