Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Embereket öl a bitcoin

De a nagy befektetők és szakértők is egyre inkább óva intenek mindenkit a bitcointól és társaitól, többek szerint egyenesen ez lesz a generációnk legnagyobb kipukkant lufija.

Az egy dolog, hogy az átlagember ferde szemmel néz a kriptovalutákra, hiszen egy furcsa, megfoghatatlan dologról van szó, amit számítógépek állítanak elő a semmiből, nincs mögötte fedezet vagy gazdasági teljesítmény, nem lehet nyomon követni, ráadásul még a videókártyák is rendkívül megdrágultak miatta, így a PC-s játékosok kifejezetten utálják is.

Az pedig egy másik dolog, hogy még a legnagyobb technológiai szakemberek és befektetési guruk is egyre inkább tartanak ettől az egésztől. Most például Bill Gates, a Microsoft egykori alapítója szólalt fel a kriptovaluták ellen, és nemcsak azért mert befektetés szempontjából kockázatos az egész (ő például hosszú távon biztosan nem gondolkodna ebben), hanem azért is, mert szerinte konkrétan veszélyes:

A kriptovaluták legfontosabb tulajdonsága az anonimitás, és nem hiszem, hogy ez egy jó dolog. Egy kormánynak például képesnek kell lennie lelepleznie a pénzmosást, az adóelkerülést, vagy azt, ha valaki terroristákat pénzel.


Hozzátette, a kriptovalutákat jelenleg sokan például arra használják, hogy fentanilt és egyéb gyógyszereket, drogokat vásároljanak, szóval "végső soron ez egy olyan ritka példája a technológiának, ami eléggé közvetlenül okozza emberek halálát". Egy másik kérdésre válaszolva Gates elmondta, hogy persze, alapvetően például az amerikai dollárral is lehet illegálisan vásárolni, vagy törvénytelen dolgokat pénzelni készpénz formájában, de ott már fizikailag jelen kell lennie az embernek a pénz átadásánál, és ez megnehezíti az egészet.

Életünk legnagyobb lufija fog kipukkanni
De alapvetően nem fogunk túl sok pozitív véleményt kapni a kriptovalutákról akkor sem, ha a legnagyobb befektetési gurukat kérdezzük meg a dologról. A legendás Jack Bogle, a Vanguard alapítója például egész egyszerűen a következőt találta mondani:

Kerüljétek el a bitcoint, mint a pestist. Elég érthető voltam?

Kiemelte, hogy a bitcoin önmagában semmilyen megtérülési rátával nem rendelkezik, egyáltalán nem olyan, mint mondjuk a kincstárjegy vagy egy tőzsdei részvény. A kriptovaluta esetében csak abban lehet reménykedni, hogy többért tudja valaki eladni, mint amennyiért vette.

Tony Robbins, aki saját erejéből lett dollármilliomos, és könyveket is írt a pénzről, a pénzügyek kezeléséről, szintén nincs elragadtatva a dologtól. Szerinte ez az egész olyan, mintha valaki Las Vegasba menne, és a kaszinóban tenné fel a pénzét. Ez ugyan nem feltétlenül rossz, de csak annyit szabad feltenni, amennyit készek vagyunk elveszíteni.


Ehhez hasonlóan vélekedik Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa, a befektetésekről szóló Shark Tanks tévéműsor egyik műsorvezetője is. Szerinte a pénzünk legfeljebb 10%-át érdemes lehet nagy kockázatú befektetésekbe tenni, amibe beleérti az olyan kriptovalutákat is, mint a bitcoin és az ethereum. Elmondta, ezt a pénzt úgy kell kezelni, "mintha már elvesztettük volna".

Michael Novogratz, korábban több hedge fund cég vezetője mostanában többször is nyilatkozott arról, hogy a kriptovaluták értéke akár meg is többszöröződhet: szerinte például semmi nem zárja ki, hogy 2018 végére akár a 40 ezer dolláros értékhatárt is elérje a bitcoin, és az ethereum értéke is megtriplázódhat. Ugyanakkor azt is hozzá tette:

Szerintem a kriptovaluta lesz életünk legnagyobb kidurrant lufija, mégpedig messze a legnagyobb.

A legendás Warren Buffet sem mondott mást: szerinte majdnem teljesen biztos, hogy ez az egész valamiféle rossz módon ér majd véget. Hozzátette, azt még ő sem tudja jelenleg, hogy mikor és hogyan fog ez bekövetkezni, de biztosan nem fektetne kriptovalutába. És szinte pontosan ugyanígy vélekedik Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója, aki szerint ez az egész egy átverés, és "egyáltalán nem valós, és hamarosan vége lesz". 

http://www.origo.hu/techbazis/20180228-bill-gates-szerint-emberek-halalat-okozza-a-bitcoin.html

2018.03.03 10:10:38   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet