Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Saját hatáskörben láthatja el a takarítási feladatokat a BKV

2012. január 1-jétől saját takarító munkaválallókkal láthatja el a BKV a járművek, a végállomások, valamint a telephelyek takarítását. A jelenleg hatályos takarítási szerződés január 1-jéig hatályos, s bár ennek megújítására 2011-ben közbeszerzési eljárást írtunk ki, társaságunk jelenlegi finanszírozási háttere és a közbeszerzési eljárás jelenlegi státusza kétségessé teszi a közbeszerzési eljárás lezárását az idei évben.

A BKV Zrt. eddig külső vállalkozó felek bevonásával látta el megállóhelyeinek, végállomásainak, járműveinek valamint telephelyeinek takarítását. A jelenlegi, takarítási feladatok ellátására vonatkozó vállalkozói szerződés 2012. január 1-jéig hatályos. A takarításra vonatkozó vállalkozói szerződés megújítására idén közbeszerzési eljárást írtunk ki, amelyre több mint 15 pályázó nyújtotta be jelentkezését. Ugyanakkor több okból is kétségessé vált az eljárás lezárása: sem Társaságunk finanszírozási háttere nem látható jelenleg egyértelműen, de a közbeszerzési eljárás elhúzódása sem teszi lehetővé a 2011-ben történő eredményhirdetést.

A fenti okok miatt a BKV Zrt. jelenleg felkészül arra, hogy 2012. január 1-jétől a fent részletezett takarítási feladatokat saját hatáskörben, döntő többségében kifejezetten takarítói munkakörben alkalmazott saját munkavállalókkal lássa el. A megállók takarítását a jelenlegi tervek szerint a közutak takarításáért is felelős fővárosi közszolgáltató társaság, az FKF végzi majd.

A takarítással kapcsolatos változás a kisebb belső kapacitások miatt színvonalromlást eredményezhet, hiszen az eddiginél kevesebb munkavállaló végzi majd a takarítást. Az ebből eredő kellemetlenségeket igyekszünk minimalizálni, de ha mégis előfordulna ilyen, azért utasaink megértését kérjük. Szeretnénk ugyanakkor hangsúlyozni: a munka megszervezése során elsődleges prioritással a kulturált utasforgalom biztosítása és az utasbiztonság fenntartása bír, ezért erőforrásainkat elsődlegesen az utasforgalom számára látható megállóhelyek és csomópontok valamint járművek takarítására koncentráljuk, a BKV belső üzemi területeinek takarítása kisebb prioritást élvez.

BKV Zrt.

2012.01.04 12:49:44   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet