Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Ésszerűbb repülőtéri működést javasol a Bizottság

A repülőtéri kapacitások növelését, a késések csökkentését, és a reptéri szolgáltatások minőségének javítását célozza az a jogszabálycsomag, amelyet csütörtökön mutatott be a közlekedésért felelős EU-biztos.
A befogadóképessége határára ért öt európai repülőtér: Frankfurt, Düsseldorf, Milánó, valamint London két légikikötője, Heathrow és Gatwick is jelenleg csúcsrajáratott, és jelentős fejlesztés nélkül nem lesz képes kiszolgálni minden utast, ha az eddig észlelt ütemben emelkedik a számuk – hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság, előrevetítve, hogy 2030-ra már 19-re dagadhat a kapacitási problémákkal küszködő repülőterek listája. A közlekedésért felelős bizottsági alelnök szerint ez a gyakorlatban az utasszállító és a teherjáratok felénél késéseket okozna.

Siim Kallas megjegyezte, hogy a repülőterek üzemeltetői, és a zavartalan légiközlekedésért dolgozó irányítóhatóságok munkatársai kitűnő munkát végeznek, de „a nem megfelelő jogszabályok miatt olyan, mintha az egyik kezük hátra lenne kötve”.

Az Európai Bizottság átfogó jogszabályi csomagot fogadott el az európai repülőterek kapacitásainak ésszerűbb kihasználására, a késések csökkentésére, és az úgynevezett földi kiszolgálói szolgáltatások javítására.

A kapacitások ésszerűbb kihasználásával kapcsolatban a testület javaslatot terjesztett be a reptéri férőhelyek (slot) kereskedelmének reformjára. Az 1993-ban hozott jogi keret szerint a repülőterek férőhelyeket osztanak ki meghatározott időpontokra a légitársaságoknak, amelyek a megadott időpontokban használhatják a légikikötő szolgáltatásait.

A jelenlegi szabályozás szerint, ha a légitársaság egy szezonban legalább a 80 százalékát kihasználta a kiosztott férőhelyeknek, azaz a repülőtér által számára megadott szabad érkezési és indulási időpontok négyötödét kihasználta, akkor ezeket megtarthatta a következő szezonra is. Ha nem, akkor vissza kellett ezeket adnia, és újraosztották őket.

A Bizottság szerint viszont a rendszer nem működött hatékonyan a gyakorlatban, sok légitársaságnál maradtak kihasználatlan „slotok”, miközben az új piaci szereplők nem juthattak be nagyobb repülőterekre a férőhelyek hiánya miatt.

Bár a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi a férőhelyek kereskedelmét is a légitársaságok között, a testület úgy látja, nincsenek piaci ösztönzők arra, hogy a cégek megváljanak a kihasználatlan férőhelyektől. Éppen ezen szeretne változtatni Brüsszel, a csütörtökön benyújtott javaslatában pedig a sokkal inkább piaci alapú, átláthatóbb kereskedelemmel szeretné ésszerűbbé tenni a repülőterek kihasználtságát.

A „slotok” úgynevezett másodlagos kereskedelmének engedélyezésével, és egy világosabb jogi keretrendszer kialakításával átláthatóbb lesz a jelenleg egymástól jelentősen eltérő tagállami gyakorlatok rendszere. Az átlátható folyamatokat a nemzeti légiközlekedési hatóságoknak kell felügyelniük.

A javaslatok között van a jelenlegi 80%-os küszöb 85 százalékra emelése, valamint a légitársaságoknak kiadható 5 férőhely 10-re (téli szezonban) és 15-re (nyári szezonban) emelése. A Bizottság szerint ez abban tenné érdekeltté a légitársaságokat, hogy „ha meg akarják tartani a slotjaikat a következő szezonban, akkor használják is ki őket”.

A Bizottság úgy számol, hogy a javaslatnak köszönhetően évente 24 millióval több utast tudnának fogadni a repülőterek.

A jogszabálycsomagban tesz javaslatot Brüsszel a nagy légikikötőkben elérhető földi kiszolgáló cégek számának növelésére is. A jelenlegi szabályok szerint maximum két vállalkozó végezheti a poggyászkezelést, az üzemanyagtöltést, a teher- és postai szolgáltatásokat, valamint a be- és kiszálláshoz szükséges lépcsők mozgatását.

Ez sok esetben kevésnek bizonyul, a Bizottság ezért – a verseny gerjesztése, a minőség javítása és a kapacitás növelése céljából – háromra növelné a felső limitet. Emellett a valódi választási lehetőséget is megteremtené a Bizottság a légitársaságok számára.

A testület a földi kiszolgálóknál dolgozó munkavállalók jogainak nagyobb védelmét is szeretné elérni, ezzel ösztönözve a minőségibb munkavégzést. Az EU szerint az is probléma, hogy a repülőtereknek túl kis szerepük van a földi kiszolgálás működtetésében, pedig nekik kellene elsősorban koordinálniuk azt, hogy hogyan szolgálják ki a cégek a légitársaságokat és az utasokat.

A csomag célja a zajcsökkentés is. Bár az ezzel kapcsolatos intézkedéseket nem Brüsszel akarja kezdeményezni, a rendszer átláthatóbbá tételével viszont szeretné elősegíteni a repülőterek számára kötelező zajkorlátozások tényleges végrehajtását. Siim Kallas hangsúlyozta, mindez nem menti fel a tagállamokat a döntések meghozatala alól, a jogszabály hatályba lépése után viszont szigorúbb uniós felügyeletre számíthatnak.

 

2011.12.02 14:26:50   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet