Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Aspectis Nyílt Nap a Kincsem Parkban

Április 14-én a Kincsem Rendezvényközpontban került megrendezésre az Aspectis Kft. idei első „hagyományőrző” nyílt napja, mely első állomásaként az Axis Communications megoldásaira és termékeinek bemutatására helyezte a hangsúlyt. Az IP kamerák gyártásában éllovas cégtől Suzanne Quinn – a CEE régió sales menedzsere – és Csuthi Zsuzsanna – az Axis Communications CEE kereskedelmi vezetője – vett részt és tartott előadást. Nyitó előadásként Bata Miklós, az Aspectis Kft. ügyvezetőjének köszöntőjét hallgathattuk meg, melyből egy értékeiben és szerkezetében teljesen új Aspectis Kft.-vel ismerkedhettek meg a résztvevők. A hazai biztonságtechnikai piacon 2003 óta működő cég életében ezzel a lépéssel, Bata Miklós egy hatékonyabb kereskedelmi folyamatokat, fokozottabb partneri kapcsolattartást, kibővített szolgáltatási portfóliót vetített előre. A változás a cég már jól ismert logójában is megtalálható, melynek megjelenésében a letisztult, elegáns és felfelé ívelő motívumok kaptak hangsúlyt.



  

Őt követte Csuthi Zsuzsanna, aki az Axis Communications nagyszerű múlt évi teljesítményéről, az idei 2011-es év terveiről és a közösségi közlekedési járműveken telepített mobil megfigyelőrendszerekről tartott előadást. Betekintést nyerhettünk a stockholmi projekt sikerét kiváltó tényezőkbe és az ottani rendszer kialakítása előtti állapotokba. Bizonyára nagy segítség volt ez a hazai telepítők számára is. Az esetlegesen kételkedők megnyerésére, videókkal kiválóan demonstrálta a hazai piacon is egyre nagyobb érdeklődést keltő - tömegközlekedésben használatos - diszkrét megjelenésű, M31-R sorozatú HDTV felbontást tudó kameráinak felhasználhatóságát és a Q8108-R rögzítő tulajdonságait.

Ezután Rózsás Balázs, az Aspectis Kft. termékmenedzsere mutatta be a 2010. októberétől rendelhető Axis Q1921/-E hőkamerát, mely a korábban bemutatott Axis Q1910/-E szélesebb körben használható „utódja”. Prezentációjában kiemelte, hogy négyféle fix objektívvel rendelhető, melyek a különböző látószög mellett más-más távolságban teszi hatékonnyá a felderítést. Az előadás során megismerkedhettünk az észlelés és a felismerés közötti különbséggel, hiszen ezek a kamerák az események észlelésében páratlanok – akár extrém körülmények között is. A kamerát élőben, működés közben is megtekinthették a kedves vendégek, hiszen az erre a célra kialakított bemutató részen többek között ez a kamera is helyet kapott.

A nyílt nap záró előadásában Bata Miklós beszélt az Axis termékekhez kifejlesztett fejlesztői platformról, aminek köszönhetően bárki illesztheti saját maga vagy fejlesztői által készített alkalmazását. A kamerákban történő videó analízis fejlődésének csak a programozók és a végfelhasználók képzelete szabhat határokat.

Az előadások nagy sikert arattak és a résztvevők számos hasznos információval gazdagodtak, hamarosan folytatódik az Aspectis Nyílt Nap.

2011.05.06 08:01:34   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet