Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Tovább zsugorodott a cigaretták feketepiaca
A Vám- és Pénzügyőrség, a Magyar Dohányipari Szövetség és a hazai dohányipari vállalkozások vezetőinek részvételével találkozóra került sor, mely keretében a résztvevők – immár hagyományosnak tekinthető módon – az elmúlt időszak és az idei év tapasztalatait osztották meg egymással. A tapasztalatcsere keretében a jövő év január elsejével – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség tekintetében – végbemenő integráció következtében létrejövő Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezete is bemutatásra került.
 
A találkozó keretében a GfK Hungária képviselői mutatták be a legfrissebb, 2010. évi országos kiterjedésű piackutatási tapasztalataikat és a dohánygyártmányok piacán mutatkozó trendeket. A piackutatás legfontosabb eredménye, hogy előző évhez képest 7 %-ról további 1 %-kal 6 %-ra zsugorodott a cigaretták feketepiaca, amely európai viszonylatban is jelentős eredménynek mondható. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy az eredmények főként a szigorú és állandó hatósági ellenőrzéseknek köszönhetőek, amelyet a jövőben is fenn kell tartani, immár az új, Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezete keretében a bűnügyi és adóigazgatási terület együttműködése mellett.
 
A résztvevők a dohánykereskedelmet érintően hangsúlyosnak tartották az együttműködést, és a folyamatos adatcserét a hatóság és a szakma képviselői között is, ezért kinyilvánították szándékukat egy jövő évtől hatályba lépő együttműködési megállapodás előkészítése és megkötése iránt is, mely érdekében közös szakértői csoportot hoztak létre.
 
2010.12.15 12:51:53   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet