Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Harminc nap alatt kell majd rendezni a számlát
A magán- és a közszférában is harminc nap lesz az a határidő, ameddig az egyes szolgáltatásokért, termékekért rendezni kell majd a számlákat – döntött egyhangúlag az Európai Parlament (EP) belső piaci bizottsága.
Szeptemberben még az EP, az Európai Bizottság és az Európai Tanács (ET) közösen határozott egy jogszabálytervezetben arról, hogy nem lehet továbbra is nehéz helyzetbe hozni a kkv-kat a késedelmes számlarendezések miatt. „Az EP egyenlő feltételeket és egyértelmű szabályokat biztosított valamennyi szereplő, így a kis- és középvállalkozások javára is, új fizetési morál lesz Európában” – hangoztatta a német Barbara Weiler, a téma parlamenti felelőse.
Az új jogszabály a késedelmes fizetésekről szóló 2000. évi irányelvet váltja majd fel. A ET-vel kötött megállapodást még az EP egészének is jóvá kell hagynia, erre október második felében kerül sor. Az új direktíva hatálybalépése után a tagállamoknak két évük lesz arra, hogy átültessék nemzeti jogrendjükbe.
A jogszabály szerint a számlák rendezésének határidejét az üzleti vállalkozások közötti ügyletekben akár hatvan napra is ki lehet tolni, ha mindkét fél egyetért ezzel. Hatvan nap utáni kifizetésre csak akkor van lehetőség, ha ebben az adós és a hitelező a szerződésben kimondottan megállapodott, illetve ha az a hitelezőre nézve nem tekinthető „nagymértékben tisztességtelennek”.
Az EP amellett állt ki, hogy a köz- és magánszféra közötti ügyletekben a kifizetések határidejét – itt is harminc nap lesz a limit – ne lehessen a hatvan napon túli periódusra kitolni. Ezt csak abban az esetben tehetik meg a felek, ha kifejezetten megállapodtak abban, és objektív okok azt indokolttá teszik.
Kivételt élveznek majd az egészségügyi szolgáltatást nyújtó közintézmények, esetükben a fizetési határidőt ki lehet tolni hatvan napig. A késedelmes kifizetések esetén fizetendő kamat mértéke megegyezik a 8 százalékkal megnövelt irányadó kamatlábbal. A behajtási költségek miatt ezer eurónál kisebb összeg esetén lehetőség van 40 euró átalánydíj felszámolására.
Harminc napban szabták meg azt a határidőt is, ameddig vissza lehet igazolni, hogy az adott termék vagy szolgáltatás megfelel a szerződésben foglalt feltételeknek. Kölcsönös megállapodás esetén ezt a határidőt ki lehet tolni.
 
VG
2010.10.12 12:00:26   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet