Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Tarlós István fővárosi rendészeti igazgatóságot szervezne
A Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén önkormányzati rendészeti igazgatóságot hozna létre a fővárosban. Tarlós István csütörtökön elmondta: az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatot már elkészítették, és a belügyminiszter "gondozásában" hamarosan a parlament elé kerül. Tarlós István egy budapesti közbiztonsági konferencia után azt mondta, a városi rendészeti igazgatóságot a jelenlegi közterület-felügyelet alapjain építenék fel. A "jogosítványaiban is megújított" és a rendőrséggel együttműködő szervezet munkatársai például szabálysértéseknél azonnal bírságolhatnának. A politikus azonban azt is hangoztatta, az igazgatóság elsődleges célja nem a büntetés, hanem a megelőzés.
 
Elmondta, hogy a városi rendészet "alszervezeteként" kiépítenék a városi biztosi rendszert is; ez a szervezet mintegy száz főből állna. Minden egyes tagja felelős lenne a rá bízott néhány négyzetkilométeres területért, és ha ott veszélyhelyzetet, például nyitott fedelű villanyoszlopot, sérült utcabútort vagy más közterületi problémát lát, azonnal értesíti a felelős szervezetet vagy hatóságot. A városi biztosok munkájukban a polgárőrséggel és a társasházi közösségek képviselőivel is szorosan együttműködnek majd Tarlós István elképzelése szerint.
 
A főpolgármester-jelölt közölte, szeretné, ha az Országgyűlés még ebben az évben elfogadná az említett törvénymódosítást.
 
A Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje a hajléktalanproblémáról is beszélt a közbiztonsági konferencián, ahol azt mondta: minden egyes, a fedél nélkülieket érintő intézkedést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal szoros együttműködésben fog megtenni. A politikus szerint biztosítani kell az érintettek számára azt a feltételrendszert, amely a lakhatásukhoz, egészségügyi és szociális ellátásukhoz, valamint a társadalomba való visszailleszkedésükhöz, munkába állásukhoz szükséges. Tarlós István az MTI kérdésére azt mondta, megválasztása esetén felül fogják vizsgálni, elegendő-e a szállókon a férőhelyek száma, és ha szükséges, újabbakat létesítenek. "Egészen bizonyosnak" mondta, hogy a hajléktalan pároknak "koedukált" szállót fognak nyitni Budapesten.
 
Tarlós István a közbiztonság témájában azt hangoztatta: "életszerűen és humánusan" kívánja megoldani a problémákat.
 
(MTI)
 
 
2010.09.17 11:14:08   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet