Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Megkezdte munkáját a szélsőjobboldali terror elleni német elhárító központ

A hivatal az országos és a tartományi hatóságok, illetve a bűnügyi és az alkotmányvédelmi hatóság munkáját fogja össze. Létrehozását az indokolta, hogy novemberben kiderült: egy neonáci terrorista csoport éveken keresztül gyilkolt és rabolt az országban. A terrorista sejtet nem a hatóságok leplezték le, hanem a csoport egyik tagja, aki feladta magát. A nyomozás során kiderült az is, hogy a hatóságokat súlyos mulasztások terhelik. Ezek egy része a hatóságok közti elégtelen információcseréből fakadt.
Az új központban fut össze a szélsőjobboldalra vonatkozó valamennyi információ. A hivatalban tanulmányozzák majd több száz korábbi feltáratlan erőszakos bűncselekmény aktáit is. Mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy az esetek összefüggésbe hozhatók-e a militáns neonáci szubkultúrával.
Hans-Peter Friedrich belügyminiszter a hivatalt bemutató berlini sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az új intézménytől az információáramlás javítása mellett azt is remélik, hogy olyan új adatokat tár fel, amelyek felhasználhatók a neonáci ideológiát valló Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó tervezett eljáráshoz.
Az intézménynél az első időszakban 130-140 ember dolgozik, 50-50 szakember a szövetségi bűnügyi hivataltól (BKA), illetve a szövetségi alkotmányvédelmi hivataltól (BfV) - az országos nyomozó hatóságtól és a belső elhárítástól - érkezik. Az új hivatal telephelyeit is ennek alapján választották ki, egy irodát a Bonn melletti Meckenheimben, a BKA egyik központjában alakítanak ki, egyet pedig Kölnben, a BfV székhelyén.
A szélsőjobboldali terror elleni erőfeszítéseket összehangoló központ első nagy feladata a novemberben napvilágra került ügy felgöngyölítése. A Nemzetiszocialista Ellenállás (NSU) elnevezésű, háromtagú csoport a gyanú szerint meggyilkolt kilenc bevándorlót és egy rendőrt, elkövetett két robbantásos merényletet, amelyekben összesen 23 ember sebesült meg, és végrehajtott legkevesebb tizennégy bankrablást.
Jörg Ziercke, a BKA elnöke a pénteki tájékoztatón hangsúlyozta: az ügy teljes feltárása céljából állandó nyomást gyakorolnak a szélsőjobboldali színtérre. Heinz Fromm, a BfV elnöke kiemelte: konkrét jel ugyan nem utal rá, de fennáll a veszélye annak, hogy szélsőjobboldali körökben követőkre talál az NSU, újabb csoportok alakulhatnak, amelyek elindulnak a terror útján.

 

2011.12.16 15:29:14   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet