Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Kgfb: csendes kampány, alacsony váltószám

Megközelítőleg másfél millió személyautót érint az év végi kötelező váltás, ám az már az első időszak tapasztalatai alapján látszik, hogy az idei évben még a tavalyinál is kevesebben cserélik le korábbi biztosításukat. A biztosítót váltóknak azonban fontos betartani a határidőket: a jelenlegi szerződés felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig kell beérkeznie a biztosítóhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Becslések szerint az idei évben még az előre becsültnél is kevesebb lesz azoknak az autósoknak a száma, akik az év végi átkötési időszakban lecserélik jelenlegi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb). Mint ismert: a biztosítók november elején tették közzé a 2015. január 1-jétől érvényes tarifáikat. A kötelező átlagdíjak a MABISZ legfrissebb statisztikái szerint az idei év első kilenc hónapban gyakorlatilag stagnáltak. 2014 első kilenc hónapjában a kgfb-átlagdíj 20 094 forint, egy évvel korábban 19 140 forint volt. Ez az adat azonban mind a közel 4,2 millió gépjármű díját tartalmazza – köztük a magasabb kgfb-díjú vontatókat, tehergépjárműveket, buszokat stb. A személygépjárművek kgfb-átlagdíja ennél jóval alacsonyabb, évi 13-14 ezer forint. A magyarországi kgfb-átlagdíj messze elmarad a többi uniós országétól: Belgiumban 306 euro, Cipruson 171 euro, Németországban 228 euró, Görögországban 267 euro, Romániában 115 euro az éves átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj.

A biztosítók díjtarifáira továbbra is jellemző a korábbi kedvezménystruktúra. A legtöbb biztosítónál díjkedvezmény kapható az e-kommunikáció, a csekkes befizetést helyettesítő banki átutalás vagy csoportos beszedési megbízás választása, illetve az éves díjfizetés vállalása esetén. Díjkedvezményt kapnak az egyes foglalkozási ágakat űzők, egyes szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez, egyes cégcsoportokhoz tartozók, illetve a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők.

Néhány új kedvezmény is megjelent a tarifatáblázatokban: ilyen a kerékpárra is érvényes felelősségbiztosítás, illetve az együttkötési kedvezmények kibővített köre: az idei évtől nemcsak a casco és/vagy a lakásbiztosítás, hanem például életbiztosítási együttkötés után is olcsóbb lehet a kötelező. Emellett a Magyar Orvosi Kamara, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai díjkedvezményre jogosultak az egyik biztosítónál, illetve újdonság még az egyik biztosító pénzügyi szolgáltató partnerénél nyitott bankszámlacsomag, illetve nyugdíjasszámla-csomag nyitása esetén kapható díjkedvezmény.


Hasznos eszköze az idei évben is az összehasonlításnak, a díjak és a kedvezmények ellenőrzésének a MABISZ Díjnavigátora. A szövetség hitelesített kalkulátora egyedi eszköze a fogyasztóvédelemnek: az itt szereplő tarifákat és az összes elérhető kedvezményt a biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatok így minden esetben hiánytalanok és pontosak.
A MABISZ statisztikái szerint az összes, mintegy 4,167 millió jármű 52 százaléka, 2,167 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je. A 4,167 millió járműből 2,691 millió személyautó – az összes jármű 53,24 százaléka – van magánszemélyek tulajdonában. Közülük 1,433 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, esetükben kerülhet sor évfordulós biztosítóváltásra. A magánszemélyek tulajdonában álló autók többsége - 38,7 százaléka - B10-es kategóriájú, míg A0-s kategóriájú a személygépjárművek 11,64 százaléka.

 

2014.11.25 10:21:30   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet