Együttműködés a jogszabályalkotás javítására | ||
A jogszabályok minőségét és végrehajthatóságát szeretné javítani a Belügyminisztérium – mondta Felkai László közigazgatási államtitkár, miután stratégiai partneri megállapodást írt alá 14 társadalmi szervezettel. Felkai László pohárköszöntőjében kiemelte: „Fontos, hogy a döntéshozatal előtt minél többekkel tudjunk egyeztetni, minél többektől tudjunk szakmai tanácsot kérni”. Az államtitkár az elkövetkező időszak feladataival kapcsolatban elmondta: a stratégiai partnerek segítségére számítanak a közfoglalkoztatás koordinálása, valamint az önkormányzati törvény új koncepciójának kidolgozása során. A jogszabályok előkészítésében való részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény alapján a Kormány a feladatának ellátása során együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel. Ennek célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását. A megállapodás értelmében a Belügyminisztérium különféle tárgykörökkel kapcsolatos jogszabályok előkészítésében kíván együttműködni az egyes partnerekkel, úgy, mint például a bűncselekmények megelőzésével, a katasztrófák elleni védekezéssel és a katasztrófák utáni segítségnyújtással, a területrendezéssel vagy a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos jogszabályok előkészítése.
A Belügyminisztériummal stratégiai partnerségi megállapodást aláíró szervezetek
Budapesti Corvinus Egyetem
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület
Országos Polgárőr Szövetség
Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége
Magyar Építész Kamara
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Katolikus Karitász
Magyar Urbanisztikai Társaság
Magyar Mérnöki Kamara
Pécsi Tudományegyetem
Magyar Tudományos Akadémia
Magyar Lízing és Finanszírozó Társaságok Szövetsége
|
||
2011.07.11 10:33:41 | | | Vissza |
Hírarchívum© Detektor Plusz 2010 Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet
|