Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

2017/2. szám

 

Hírek/események

CIG Pannónia EMABIT Zrt: A lopás és a közlekedési baleset okozta káresetek vitték a pálmát 2016-ban
Ám mindez szerencsére csak a 2015-höz képesti növekedést tekintve igaz. Tavaly ugyanis 60 százalékkal nőtt a vállalati ügyfelek által bejelentett káresetek száma a megelőző évhez képest, a legtöbb kárt pedig érdekes módon az áru nem megfelelő rögzítése, illetve elhelyezése okozta – állapítja meg a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. a tavalyi évre vonatkozó, a szállítmányozási piac káreseteit vizsgáló elemzésében.
 

4 MegaPixeles újítás a HDCVI termékek közt – DSC Hungária
A Dahua Technology által életre hívott HDCVI technológia 2013-as megjelenése óta rendíthetetlenül fejlődik. Az elmúlt félévben sem volt ez máshogy, hiszen rengeteg újdonság jelent meg a gyártónál a kamerák és a rögzítők terén egyaránt. A világ egyik vezető videomegfigyelő-rendszereket gyártó cége közel 5000 mérnökkel dolgozik nap, mint nap a piaci igények kielégítésén.
 

A Hanwha piacra dobta a 37x és 33x hálózati IR PTZ kameráit
A Wisenet X terméksorozat a Hanwha Techwin első olyan termékcsaládja, amelyik a cég által kifejlesztett, legújabb technológiával ellátott, Wisenet 5 chipsettet tartalmazza. Az új 5 MP és 2 MP kamerák átírják a biztonságpiaci sztenderdeket nemcsak azáltal, hogy tűéles képeket szolgáltatnak, hanem a képalkotás gyorsaságával és a fejlett, frissített funkciókkal is. cikk...
 

A gumiabroncs DOT-számjelöléséről – meddig új az abroncs?
A hazai sajtóban az elmúlt években az időszakos gumiabroncsváltásokkor rendszeresen ellentmondásos információk láttak napvilágot a gumiabroncsok oldalán található DOT-jelölésről. A Szövetség fontosnak tartja ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan.
 

Kiemelkedően sikeres IP-konferencia – kilencedszer
Rekordszámú résztvevőt vonzott a cégünk által szervezett, és több jelentős partnerünk által támogatott, IX. IP-konferencia. Az előadásokra nagy volt az érdeklődés, a sűrű, feszes programra megtelt a konferenciaterem. Partnercégeink kiállítóként is megjelentek, felkészült szakembereik a rendezvény egész ideje alatt az újdonságok, megoldások iránt érdeklődők rendelkezésére álltak.
 

Aktuális

Tájékozott biztonsági vezető kalandjai – Tavasz, megújulás…
Amikor tavaly februárban – az azóta nyugdíjba vonult – belügyi rendészeti államtitkár egy konferencián éles kritikával illette a civil biztonsági szervezeteket, akkor már mindenki érezhette, akinek valami köze volt a biztonságvédelemhez, hogy ez így már nem soká mehet tovább. A kötelező kamarai tagság eltörlése, a párhuzamos kamarai tagsági követelmények, a kamara szervezeti felépítése nem állták ki sem az idő, sem a működési biztonság próbáját. Tájékozott Biztonsági Vezetőt némi kritika is érte azért, mert nem csak a rózsaszín jelent láttatta ugyanezen a konferencián, hanem ennél valószerűbb képet akart látni és láttatni a szakmáról…


Új elnök a vagyonvédelmi kamara élén
Változó idők, kihívások, stratégia… – Interjú Fialka Györggyel

Március 17-én a tagság döntő többséggel választotta meg Fialka Györgyöt, a vagyonvédelmi kamara új elnökévé. Az újraszervezésről és a nagyszabású, hosszú távú tervekről, elképzelésekről kérdeztük. cikk...
 

Konferencia

Biztonságpiac 2017 – 4. Konferencia és kiállítás
A hadi- és biztonsági ipar, a honvédelem, a rendvédelem
és a magánbiztonság szolgálatában

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a sikeres Biztonságpiac Konferencia és Kiállítás, ahol az állami szervezetek és a magánbiztonság-piac meghatározó vezetői értékelték hazánk biztonságának aktuális helyzetét és annak különböző aspektusait, a tavalyi év eseményeinek tükrében.
 

Az IP-kommunikáció meghekkelhető! – Az IP biztonságtechnika IT-biztonsági kihívásai
Az út persze az integráció és az IP, de egyre fokozódó kockázatok mellett. Idézet: „Az integrált IP a legkiterjedtebb botnet hálózat Európában, reális fenyegetés”, „Az IoT keretében 2020-ra világszerte 50 milliárd eszköz kerül fel az internetre integrált felhasználással.”
 

VII. Magyar Biztonsági Fórum Konferencia 2017
A biztonság biztonsága – külső-belső biztonság, aktuális jogi- és műszaki kérdések Háromnapos konferencia keretében, csaknem 30 előadó szereplésével és számos kiállítóval került megrendezésre immáron hetedik alkalommal, ezúttal Sümeg városában. A konferencia témakörei igen szerteágazóak voltak, számtalan szakterületet öleltek fel, de egy állandó kihívásnak a személy- és vagyonvédelem területén is meg kell felelni: folyamatos tanulás és fejlődés, alkalmazkodás az újabb és újabb kihívásokhoz. cikk...
 

Kamionhívó Rendszer – Nádor Rendszerház Kft.
A Magyar Biztonsági Fórum konferenciáján találkoztunk a Nádor Rendszerház kamionhívó rendszerével, amely egy hiánypótló megoldás a magyar piacon. Számos gyártó, szállítmányozó és logisztikai cég küzd a telephelyére beérkező nagyszámú kamion mozgásának koordinálásával. Szabó Anitával a Nádor értékesítési munkatársával beszélgettünk a rendszerről, amely megoldja a problémát.
 

 

 

Oktatás

Az egészségügyi létfontosságú rendszerelemek sajátosságai
az I. Nemzeti Kiberverseny tükrében

Hekkertámadás ért európai uniós és Ukrán egészségügyi intézményeket. A támadás során egy ransomware segítségével titkosították a medikai informatikai rendszerek adatait (betegek személyes- és a kezelés során addig keletkezett minden adatát) és csak bitcoinban megfizetett váltságdíj fejében oldják fel a titkosítást. Ezen túl a támadók hibajelenségeket képesek generálni olyan orvostechnikai eszközökben, gyógyszeradagolóban, infúziós pumpában is... cikk...
 

Adatvédelem

A közérdekű adatigénylés
„A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.”
 


Oktatás-képzés

Kulcspozícióban a személyzet – DTS Consulting
A folyamatosan változó biztonsági környezet, a fenyegetések változatossága korábban sosem tapasztalt tempóra kényszerítette a biztonságtechnikai eszközök fejlődését. A beléptető vagy ellenőrző pontokon alkalmazott rendszerek megértéséhez napjainkra minimum egyetemi fizikatankönyv szükséges, de lassan már ez is kevés.
 

Biztonságtechnika

iContrALL intelligens otthonrendszer – egy hazai fejlesztésű rendszer,
vezetékezés és falbontás nélkül
– ProGuard Europe
A ProGuard Europe Kft. folyamatosan fejleszti tevékenységét és ezzel kapcsolatban törekedünk innovatív új technológiák alkalmazására. Ezen tevékenységünk alapján, illetve a nemzetközi trendek figyelembevételével határoztuk el, hogy nyitnunk kell az okosotthonok és ezzel együtt az integrált biztonsági megoldások felé. A folyamatok azt mutatják, hogy kezdenek elmosódni azok a határvonalak, melyek eddig megvoltak a vagyonvédelem és üzemeltetés, valamint a vegytiszta vagyonvédelmi feladatokat ellátórendszerek és a logisztikát-, gyártást támogató integrált rendszerek között. cikk...
 

Beléptetés

ELDES ELAN3 – (ALARM/SNMP) kommunikátor – Novosec Security
Az ELDES speciális ethernetalapú kommunikátora két készülék egyben.  Az eszköz segítségével  az ELDES ESIM364 behatolásjelző, valamint az ET082 kommunikátor képes ethernet kapcsolaton keresztül távfelügyeleti IP-szerverekre is jelenteni.
 

Videotechnika 

Új kamerákat és diszkrét megfigyelőeszközöket
mutatott be az Axis
– Aspectis
Az IP-alapú videomegfigyelési piac vezető vállalata, az Axis Communications bemutatta új, moduláris kamerákból álló AXIS FA-sorozatát, amelynek modelljei rendkívül diszkrét, ugyanakkor költséghatékony megfigyelést biztosítanak. Ezzel egy időben négy új modellel bővült a 4K felbontású full-frame rögzítést biztosító P13-széria is. Az Axis új kameráit a Las Vegas-i ISC West 2017 biztonsági kiállításon mutatta be április elején. cikk...
 

A 3.0-ás evolúció – Riel
A Hikvision élenjáró IP-technológiákat fejlesztett ki ismét: megjelent az új Easy IP 3.0 termékcsalád, felvonultatva az első olyan Hikvision kamerákat, amelyek támogatják a H.265+ technológiát, a Hikvision saját, H.265/HEVC szabványon alapuló innovatív kódolási technológiáját. Az intelligens, egyedileg kifejlesztett algoritmust a biztonságtechnikai videorendszerek jellemzői alapján optimalizálták. cikk...
 

Dahua Technology – CANNON széria: nagy felbontású
analóg technológiák egy kézben
– Novosec Security
A Dahua Technology a HDCVI nagy felbontású technológiájának kifejlesztése után megalkotta a CANNON chipset újítását. Az analóg technológiák rohamos fejlődése és a platformok közötti átjárhatatlanságok szükségessé tették annak az irányvonalnak a megindítását, ahol túl tudunk azon a problémán lépni, amikor adott gyártók, saját termékeik felhasználására presszionálnak bennünket, és a tényleges szükségleteinkhez igazodva, további lehetőségek is nyílnak előttünk.
 

Tűzvédelem

FireClass analóg címezhető rendszerek
Jelenleg a FireClass termékek gyártója és forgalmazója a Tyco International PLC, amely 2016 óta a Johnson Controls cégcsoport tagja. A konszern több nagyobb csoportot is felvásárolt az 1960-as írországi alapítása óta, úgy mint a DSC vagy az AFD. Ebből következik, hogy a ma forgalomban lévő tűzjelző rendszereit a Bentel és DSC által korábban forgalmazott központokra építették, ennek köszönhetően több típus csak névváltáson ment keresztül, de újakat is a piacra dobtak. cikk...
 

Tűzjelzés

POLON 6000 tűzjelző központ elosztott architektúrával – Astal Security
A címezhető, interaktív POLON 6000 tűzjelző rendszer a legújabb korszerű technológiákat használja a rendhagyóan gyors rendszer- és érzékelőszintű észlelések és vezérlési rendszerkommunikáció eléréséhez. Így valósulhat meg a rendkívül gyors intézkedés a pontosan beazonosított korai állapotú tűz pontos helymeghatározása alapján, vagy jelentősen rövidítheti egy véletlenszerű külső esemény következtében kialakult rendszerhiba felderítési idejét.
 


 

Szaktanulmány 

A drónok rendészeti alkalmazása
Napjainkban a drónok egyre népszerűbbek, és ez különösen igaz az urbánus környezetre. A kínai SZ DJI Technology Co. Ltd. cég nevéhez kötődik a tömeggyártásuk, amely 2006-ban kezdődött a quadrokopterekkel. A kezdeti magas árak ellenére a shenzheni székhelyű cég drónjai, úgymint a Phantom és az Inspire nagyon keresettek lettek, és az eladási adatok mára már elérték az évi 400 ezres darabszámot. Mi az előnye a quadrokoptereknek a klasszikus, rádióval irányított modellgépekhez képest? cikk...
 

Szakcikk

A kölcsönösség elve
Életünk során számtalan alkalommal találkozunk különböző üzletláncokban, boltokban, vagy az utcán olyan marketinges feladatokat végző személyekkel, akik ingyen szolgáltatást, kostolót ajánlanak fel. Az ilyen munkakörben dolgozó személyek feladata, hogy a kölcsönösség elvére hagyatkozva népszerűsítsék a terméket, és vásárlásra ösztönözzék a fogyasztókat.


Kiberbiztonság  

VARYS „MADÁRKÁI” − azaz kémkedik-e a kameránk?
Egy videorendszer telepítésének legtöbb esetben az a célja, hogy növelje az adott objektum biztonságát. Azonban nem megfelelő kivitelezés és használat mellett maga a rendszer is jelentős biztonsági kockázatokat hordozhat magában.
 

Adatvédelem

Ismét a „GDPR”-ről
Legutóbbi számunkban már esett szó az új európai adatvédelmi rendeletről, (General Data Protection Regulation) melynek betűszavát hamarosan minden szervezeti vezetőnek nagyon ajánlatos lesz megtanulnia. A 2018. május 25.-ével alkalmazandó szabályozás nem csak a hazai, hanem az egész Közösség szakmai közvéleményét mozgásban tartja, számos cikk, elemzés jelenik meg részben figyelemfelhívó, részben segítő, felkészítő szándékkal. cikk...
 


 

Személyvédelem

Testőrök és merénylők – Napóleon, a császár
Előző lapszámunkban Bonaparte Napóleon, a „világverő” életét csak a Forradalmi Kormány első konzulja, azaz Franciaország ura címéig kísértük végig, aki ellen már akkor is végrehajtottak egy robbantásos merényletet. Megúszta. A testőrcsapat elmulasztotta a vonulási útvonal- ellenőrzést, így a robbantó robbanthatott. Vajon hogyan alakult volna a történelem, ha akkor, ott, Napóleon az életét veszíti? De hogyan lett a Nagy Francia Forradalom vezéréből császár? És követtek-e el ellene további merényleteket? Megtudjuk.
 

 

 

 

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet